Németország: újabb klubnál vetődött fel Stieber neve

Vágólapra másolva!
2016.01.04. 19:17
Miközben a nagy hajrával a Bundesliga 2. harmadik helyére felkapaszkodó Nürnberg nagy erőkkel próbálja magánál tartani egyik legnagyobb értékét, Alessandro Schöpföt, a lehetséges érkezőknél felvetődött Stieber Zoltán neve is.

A legutóbbi öt bajnokiját megnyerő Nürnberget gőzerővel ostromolja a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke, de az eddigi 5 millió eurós ajánlat kevésnek bizonyult az osztrák U21-es válogatott Bayern-nevelésért.

Mindeközben René Weiler vezetőedző már az erősítésekre is fókuszál, és szót ejtett a Hamburgnál mellőzött Stieber Zoltánról is: „Azonnali nehézségek elé állítja az ellenfelek védelmét” – dicsérte a magyar futballistát.

Stieber Nürnbergbe szerződését elősegítheti, hogy nem idegen tőle a Bundesliga 2. légköre, hiszen korábban a Greuther Fürthben és a Mainzban is játszott itt, folyékonyan beszél németül, aligha lenne túl sok időre szüksége a beilleszkedéshez, és hogy a HSV-nél nincs esélye sok játékidőre, ami csökkentheti esélyét az Eb-re készülő magyar keretbe kerülésre.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

Magyar válogatott
2025.12.13. 08:03

Ibrahim Cissé: Megdolgoztunk ezért a sikerért; Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

E-újság
2025.12.12. 23:40

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23
Ezek is érdekelhetik