Bayern: Boateng elmondta véleményét Ancelottiról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.23. 15:54
Jérome Boateng, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München játékosa már alig várja, hogy Carlo Ancelotti átvegye a csapatot.

A német válogatott védő elmondása szerint azért várja annyira az olasz tréner érkezését, mert az 56 éves szakember stílusa hasonlít Jupp Heynckes játékfelfogására. A már visszavonult német edző a 2012–2013-as szezonban történelmi triplázással búcsúzott a bajoroktól, majd Pep Guardiola vette át az együttes irányítását, míg az idén nyártól Carlo Ancelotti lesz a Bayern edzője.

„Nem úgy kell elképzelni, hogy most mindenkit felhívtam telefonon, hogy kitaláljuk, milyen edző Ancelotti. Toni Kroos és Sami Khedira korábban már dolgozott vele a Real Madridnál, tőlük is sokat hallottam róla. Kicsit olyan ő, mint Heynckes. Nyugodt habitusú, sokat beszél a játékosaival, és jó kapcsolatot ápol a csapattal. Sőt, kevés olyan edző van, aki annyira taktikus, mint ő. Nagyon várom már a közös munkát” – mondta Boateng az Abendzeitungnak.

Carlo Ancelotti szerződése 2019-ig szól majd a Bayern Münchennel.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
19 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik