Bayern: a münchenieké lett a portugálok nagy ígérete – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.05.10. 12:19
null
Renato Sanches a Bayern Münchenbe szerződött (Fotó: Action Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) aranyérmet szerző Bayern Münchenben folytatja pályafutását Renato Sanches, a Benfica 18 éves portugál középpályása – adta hírül a bajorok hivatalos honlapja.

A kétszeres válogatott Sanches ötéves, 2021-ig szóló szerződést kötött a Bayernnel.

„Renato Sanchest régóta figyeltük – mondta Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezetője. – Szerencsések vagyunk, hogy nálunk folytatja pályafutását, jelentős nemzetközi konkurenciával kellett megküzdenünk. Renato dinamikus, párharcerős és technikás középpályás, aki erősítést jelent számunka.”

Jan-Christian Dreesen alelnök elárulta, a Bayern 35 millió eurót fizetett a Benficának Sanchesért, de a portugál klub további eurómilliókat kereshet bónuszok formájában, ha a fiatal játékost beválasztják a FIFA Év csapatába vagy Aranylabdát nyer.


Renato Sanches az előző idényben még a másodosztályban szerepelt 24 meccsen, és a 2015–2016-os szezont is a Benfica B-csapatában kezdte, de októberben felkerült az első kerethez. Két bajnoki után kezdőjátékossá vált a lisszaboniaknál, és most már alapembernek számít, a BL-ben hat mérkőzésen lépett pályára, a Bayern elleni – összesítésben 3–2-es vereséggel záruló – negyeddöntős párharc mindkét találkozóját végigjátszotta. Két meccsen már a portugál válogatottban is pályára lépett, ott lehet az Európa-bajnokságon is.

HUMMELS IS JÖN

Néhány perccel Sanches átigazolásának bejelentése után a Dortmund hivatalos honlapján közölte, Mats Hummels a nyáron a Bayernhez szerződik! Nem sokkal később a Bayern is kiadta, hogy megvásárolja a világbajnok német válogatott középhátvédet.

RENATO SANCHES


Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az Inter megszenvedett a Kajrattal, de hibátlan maradt a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:56

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik