Hertha: Dárdai Pál szerint jókor jött a kijózanító pofon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 11:16
Dárdai Pál, a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzője bosszús volt csapata AZ Alkmaar elleni felkészülési mérkőzését követően, amelyen a berlini együttes sima, 3–0-s vereséget szenvedett.

„Tudom, hogy fásultak vagyunk az elmúlt hetek kemény edzései miatt, de ennek ellenére lehet jól futballozni egy felkészülési meccsen – idézi a Berliner Kurier Dárdai Pált, aki a vasárnapi tréning elején húszperces fejtágítást tartott övéinek. – Játékosként én is voltam hasonló helyzetben, ilyenkor egyszerűen kell futballozni. Túlbonyolítottuk a játékunkat, sok problémánk akadt ebből. A saját stílusunkból szinte semmit sem láttam.”Dárdai Pált, aki a vasárnapi tréning elején húszperces fejtágítást tartott övéinek. – Játékosként én is voltam hasonló helyzetben, ilyenkor egyszerűen kell futballozni. Túlbonyolítottuk a játékunkat, sok problémánk akadt ebből. A saját stílusunkból szinte semmit sem láttam.”

A Hertha csütörtökön játssza idénybeli első tétmérkőzését: az Európa-liga-selejtezőben a dán Bröndbyt látja vendégül.

„Jókor jött ez a kijózanító pofon. A Bröndby ellen harcosnak kell lennünk, csak így fejlődhetünk tovább” – tette hozzá a volt szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
Tegnap, 21:31

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik