Hertha: megérkezett a kedvenc, akiért Dárdai is szerelést húz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 16:14
null
Marcelinho (jobbra), Dárdai Pál, Gilberto (középen) és Oliver Schröder – berlini gólöröm 2004-ből (Fotó: Action Images)
Szerdán Berlinbe érkezett a brazil Marcelinho, a Hertha BSC korábbi labdarúgója, hogy népszerűsítse márciusi, „Adeus Marcelinho” fantázianevű búcsúmérkőzését.

 

„Pályafutásom legszebb és legeredményesebb időszakát a Herthánál töltöttem, ezért is szívügyem, hogy még egyszer pályára léphessek az Olimpiai Stadionban. Mindig is ilyen mérkőzésről álmodoztam” – idézi a Bild a brazil labdarúgót.

A hazájában még mindig futballozó, 41 éves Marcelinho igazi világjáró: temérdek csapatot szolgált, amelyek közül a Herthánál töltötte a leghosszabb időt (2001–2006, 155 bajnoki mérkőzés/65 gól).

A Bild közöl egy listát azokról a labdarúgókról, akik jelezték, hogy elfogadják a meghívást, és pályára lépnek a meccsen. Köztük van Dárdai Pál, a berlini klub jelenlegi vezetőedzője is, ugyanakkor a Marcelinhóval néhány évig szintén egy csapatban játszó Király Gábor nevét nem találtuk – lehet, csak idő kérdése, hogy rákerüljön a listára.

A korábbi berlini közönségkedvenc búcsúmérkőzése 2017. március 25-én lesz.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18
Ezek is érdekelhetik