Hertha: a PSG 19 éves tehetsége nem kér Dárdaiékból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 08:54
Német lapértesülések szerint Jean-Kévin Augustinnel, a Paris Saint-Germain 19 esztendős tehetségével erősítene a Bundesligában szereplő Hertha BSC. A francia támadó azonban mindenképp maradna a PSG-nél.

Mint a sport.de írja, a Dárdai Pál vezette Hertha mindenképpen szeretné megerősíteni támadószekcióját, a berliniek kiszemeltje azonban egyelőre nem szándékozik elhagyni Párizst.

„Maradok, szeretném bebizonyítani, hogy méltó vagyok a Paris Saint-Germain mezének viselésére – mondta el Jean-Kévin Augustin, miután a Hertha érdeklődéséről kérdezték. – Az edző számít rám, ennyi nekem épp elég. Nem szabad idegeskednem, még akkor sem, ha csak a kispadról tudok besegíteni a csapatnak.”

Jean-Kévin Augustin a 2016–2017-es szezonban eddig összesen öt bajnokin lépett pályára, ezeken egyszer volt eredményes és két gólpasszt osztott ki. A francia utánpótlás-válogatott támadó értékét 2.5 millió euróra becsüli a transfermarkt.de piaci hírportál.

 

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 7:46

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
2025.11.09. 22:54

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
2025.11.09. 21:31

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55
Ezek is érdekelhetik