Berlin felett kék csak az ég: ismét kikapott idegenben a Hertha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.05. 17:20
null
Nem bírt a kiesés elől menekülő Hamburggal Dárdai Herthája (Fotó: AFP)
Dárdai Pál Herthája továbbra sem remekel Berlintől távol, ezúttal Hamburgban kapott ki egy góllal a csapat a Bundesliga 23. fordulójának záró mérkőzésén.

 

NÉMET BUNDESLIGA
23. FORDULÓ
Hamburg–Hertha BSC 1–0 (Ekdal 77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Kevés híján ötvenezren gyűltek össze Hamburgban, hogy támogassák kedvenceiket a kiesés elleni harcban, a legendás északi kanyarban nagy lelkesedéssel és a klubnak majd sokba kerülő pirotechnikai bemutatóval igyekeztek lendíteni a szekéren.

Nem is hiába, mert sokkal jobban kezdett a HSV, mint Dárdai Pál Herthája, előbb nagy (ezúttal a vendégkapu előtt rendezett) tűzijáték után Lewis Holtby lőtt saját emberbe (ennyit a holtbyztos gólhelyzetről), majd Rune Jarstein védett hatalmasat Nicolai Müller közeli próbálkozásánál.

Ezzel gyakorlatilag fel is soroltuk az első 66 perc összes fontos eseményét, mert ezt követően kemény, de unalmas mezőnymunkába burkolóztak a felek. A fenti időpontban Müller hagyott ki egy ziccert a sokadik berlini védelmi hiba után, majd a 250. Bundesliga-mérkőzését játszó Vedad Ibisevic választott rossz megoldást jó helyzetben.

Vldaimír Darida a 100.-at ünnepelte, kevés híján góllal, ám a hazai Albin Ekdal már tényleg betalált, Marvin Plattenhardt sokadik nagy hibája után.

Az 1–0 után hiába ment előre és ívelgetett a Hertha, ez kevés volt a boldogsághoz: megszakadt a berliniek jó HSV elleni sorozata, zsinórban hatodik mérkőzésén is veretlen maradt odahaza a Hamburg.

Utolsó öt idegenbeli bajnokiját elbukta a Dárdai-csapat, így nehéz lesz elérni a komolyabb célokat.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 23 17 5 1 57–13 +44 56
2. RB Leipzig 23 15 4 4 43–24 +19 49
3. Borussia Dortmund 23 12 7 4 52–25 +27 43
4. Hoffenheim 23 10 11 2 44–24 +20 41
5. Hertha 23 11 4 8 30–25 +5 37
6. Eintracht Frankfurt 23 10 5 8 26–24 +2 35
7. 1. FC Köln 23 8 9 6 31–25 +6 33
8. Freiburg 23 10 3 10 30–40 –10 33
9. Mönchengladbach 23 9 5 9 29–31 –2 32
10. Bayer Leverkusen 23 9 3 11 36–38 –2 30
11. Mainz 23 8 5 10 32–38 –6 29
12. Augsburg 23 7 7 9 23–30 –7 28
13. Schalke 23 7 6 10 28–27 +1 27
14. Werder Bremen 23 7 4 12 30–43 –13 25
15. Wolfsburg 23 6 5 12 21–34 –13 23
16. Hamburg 23 6 5 12 22–45 –23 23
17. Ingolstadt 23 5 3 15 21–39 –18 18
18. Darmstadt 23 3 3 17 15–45 –30 12

KORÁBBAN

Eintracht Frankfurt–Freiburg 1–2 (Hrgota 11., ill. Niederlechner 25., 59.)
Borussia Mönchengladbach–Schalke 4–2 (Johnson 28., 64., Wendt 67., Raffael 76., ill. Bentaleb 38. – 11-esből, Goretzka 83.)
Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen 6–2
(O. Dembélé 6., Aubameyang 27., 70., Pulisic 77., Schürrle 85. – 11-esből, Guerreiro 92., ill. Volland 48., Wendell 74.)
Hoffenheim–Ingolstadt 5–2
(Rudy 17., Szalai 62., 79., Kramaric 77., Hübner 88., ill. Cohen 38., Süle 60. – öngól)

1. FC Köln–Bayern München 0–3 (J. Martínez 25., Bernat 48., Ribéry 90.)
Mainz–Wolfsburg 1–1 (Cordóba 24., ill. Gómez 20.)
Werder Bremen–Darmstadt 2–0 (M. Kruse 75., 92. – az elsőt 11-esből)
Augsburg–RB Leipzig 22 (Sztafilidisz 19., Hinteregger 60., ill. Werner 25., Compper 52.)

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20