Hertha: Vészhelyzet van, már annak is örülök, ha… – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.09. 10:52
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC trénere aggódik a csapatát sújtó sérüléshullám miatt.

Mint megírtuk, a Hertha szombaton súlyos, 4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán az RB Leipzigtől a bajnokság 32. fordulójában. Két mérkőzéssel a szezon befejezése előtt rendkívül kiélezett a harc a még Európa-liga-indulást érő hatodik helyért.4–1-es vereséget szenvedett hazai pályán az RB Leipzigtől a bajnokság 32. fordulójában. Két mérkőzéssel a szezon befejezése előtt rendkívül kiélezett a harc a még Európa-liga-indulást érő hatodik helyért.

Dárdai Pál aggódik, a berlinieket ugyanis sérüléshullám sújtja – bajban van a magyar szakember, mivel nem tudja, ki lesz bevethető állapotban a gárda soron következő, Darmstadt elleni összecsapásán.

Per Skjelbred sérülése miatt ebben az idényben már nem játszhat, Fabian Lustenberger sem egészséges, mint ahogy Niklas Stark állapota is kérdéses. És hogy a baj valóban nagy legyen, Sebastian Langkamp és John Anthony Brooks eltiltás miatt nem szerepelhet a hétvégén.

„Starkkal kedden beszélek, meglátjuk, játszhat-e. Vészhelyzet van a csapatnál, ami a rengeteg sérülést illeti. Minden egyes játékosnak örülnöm kell, aki bevethető állapotban lesz” – konstatálta a magyar vezetőedző a helyzetet, hozzátéve, a Herthának még mindig a saját kezében van a sorsa, és ha négy pontot sikerül szereznie a hátralévő két találkozóján, akkor minden bizonnyal meglesz az Európa-liga-indulást érő hatodik hely.

Dárdai Pál azt is elmondta, elképzelhető, hogy a fiatalokhoz nyúl és beveti a Sidney Friede, Nico Beyer, Florian Baak, Jordan Torunarigha négyes valamelyikét, de lehet, hogy egyszerre több tehetségét is pályára küldi.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 32 23 7 2 80–17 +63 76
2. RB Leipzig 32 20 6 6 60–32 +28 66
3. Borussia Dortmund 32 17 9 6 67–36 +31 60
4. Hoffenheim 32 15 13 4 59–34 +25 58
5. Freiburg 32 14 5 13 40–55 –15 47
6. Hertha BSC
32 14 4 14 39–41 –2 46
7. 1. FC Köln 32 11 12 9 47–40 +7 45
8. Werder Bremen 32 13 6 13 55–55 0 45
9. Mönchengladbach 32 12 7 13 42–46 –4 43
10. Schalke 04
32 11 8 13 43–38 +5 41
11. Eintracht Frankfurt 32 11 8 13 32–37 –5 41
12. Bayer Leverkusen 32 10 7 15 45–51 –6 37
13. Augsburg 32 9 9 14 34–50 –16 36
14. Wolfsburg 32 10 6 16 32–49 –17 36
15. Mainz 32 9 7 16 40–51 –11 34
16. Hamburg 32 9 7 16 30–59 –29 34
17. Ingolstadt 32 8 6 18 34–55 –21 30
18. Darmstadt 32 7 3 22 26–59 –33 24

 

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
3 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36
Ezek is érdekelhetik