Bundesliga: hosszabbított Szalaiék edzője, 2016 legjobbja

Vágólapra másolva!
2017.06.09. 10:58
Szerződést hosszabbított Julian Nagelsmann, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim vezetőedzője.

Mint a Hoffenheim közleményében áll, Julian Nagelsmann 2021-ig hosszabbította meg a szerződését – a klub emellett megállapodott a közös folytatásról Alexander Rosennel is (ő 2020-ig marad), aki sportvezetőként tevékenykedik Nagelsmann mellett.

A mindössze 29 esztendős tréner 2016 februárjában, Huub Stevens távozását követően vette át a Hoffenheim irányítását, ezzel ő lett a Bundesliga történetének legfiatalabb vezetőedzője. Az akkor a bajnokság utolsó előtti helyén álló csapatot bent tartotta az élvonalban, míg az ezt követő, 2016–2017-es szezonban óriási meglepetésre a negyedik helyen zárt a Szalai Ádámot is a soraiban tudó együttessel, amely ennek révén Bajnokok Ligája-selejtezőt vívhat.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) Nagelsmannt választotta meg 2016 legjobbjának a Bundesligában.

 

Legfrissebb hírek

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
3 órája

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
Tegnap, 20:31

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14
Ezek is érdekelhetik