Bundesliga: időpontváltozások, jönnek a hétfői meccsek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 10:09
Címkék
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) hivatalos oldalának tájékoztatása szerint a 2017–2018-as szezonban módosul a játéknapok néhány kezdése időpontja, valamint újdonságként – egyelőre nem állandó jelleggel – megjelennek a hétfői mérkőzések.

Az eddigiekhez képest változás, hogy a vasárnapi 17.30-as kezdésű meccset fél órával későbbre tolták, míg ugyanerre a napra bevezetik a 13.30-as kezdést is.

Szintén újdonság a hétfői 20.30-as mérkőzés – ezt, valamint az imént említett kora vasárnapi időpontot a 34 fordulóból csak ötben alkalmazzák egyelőre.

A Bundesliga új idénye augusztus 18-án kezdődik, a sorsolásra június 29-én kerül sor.

A BUNDESLIGA-MECCSEK ÚJ IDŐPONTJAI A 2017–2018-AS SZEZONTÓL
Péntek: egy mérkőzés 20.30-tól
Szombat: több mérkőzés 15.30-tól, egy meccs 18.30-tól
Vasárnap: egy-egy mérkőzés 13.30-tól*, 15.30-tól és 18.00-tól
Hétfő: egy mérkőzés 20.30-tól*
*A 34-ből csak öt fordulóban

Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
15 órája

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
Tegnap, 11:12

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.01.15. 22:44

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
2026.01.14. 13:45

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
2026.01.13. 22:34

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
2026.01.13. 12:06

Legázolta a Wolfsburgot a második félidőben a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.11. 19:26
Ezek is érdekelhetik