Dortmund: a fiatal támadó sajnálja Tuchel menesztését

2017.06.08. 19:11
null
Ousmane Dembélé, Thomas Tuchel és Lothar Matthäus (Fotó: AFP)
Ousmane Dembélé, a Borussia Dortmund labdarúgója az érzéseiről beszélt a korábbi vezetőedző Thomas Tuchel távozását illetően, valamint visszaemlékezett az áprilisi bombatámadásra is a csapat busza ellen.

Thomas Tuchel 2015-ben vette át a Dortmund irányítását, és az idei szezonban a Német Kupa végső győzelméig vezette az együttest. Ennek ellenére a klub nemrégiben bejelentette Tuchel távozását, helyére az Ajaxtól érkezik Peter Bosz.

Ousmane Dembélé, a BVB játékosa azonban elismerte, hogy hiányozni fog neki Tuchel, akivel meglehetősen jó volt a kapcsolatuk, és nem feltétlenül ért egyet a döntéssel.

„Csalódott vagyok, mert ő egy olyan edző, aki megbízott bennem – emlékezett vissza Dembélé. – Mindig számíthattam rá, és sokat kaptam tőle. Nagyon jó edzőnek tartom, de a futball már csak ilyen, a vezetőségünk pedig így döntött.”

Thomas Tuchel viszonya a BVB vezetőségével állítólag azután romlott meg, hogy a csapat kiesett a Bajnokok Ligájából a negyedöntőben. A fekete-sárgák ellenfele az AS Monaco volt, összesítésben 6–3-ra kaptak ki, de a párharcot beárnyékolta, hogy még az első meccs előtt Dortmundban bombatámadás érte a hazaiak buszát.

Az összecsapást ezért elhalasztották, de csupán kevesebb mint 24 órával, ami Dembélé szerint rossz döntés volt, hiszen sem a játékosok, sem maga Tuchel nem tudott kellően koncentrálni, és végül ez okozta a kiesésüket.

„A támadás utáni reggel szörnyű volt. Fociznunk kellett aznap, pedig egyikünknek sem ez járt a fejében, és egyszerűen képtelenek voltunk koncentrálni azon a meccsen. Rossz volt az időzítés az UEFA részéről, hiszen szinte egyikünk sem akart játszani, de rá voltunk kényszerítve, és ez igaz volt az edzőnkre is" – mesélte a francia válogatott támadó.

 

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
5 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
8 órája

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
21 órája

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Ousmane Dembélé egymás után másodszor a Ligue 1 legjobbja – ezúttal 960 (!) játékperccel

Francia labdarúgás
2026.05.12. 14:05

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik