Hertha: Dárdainak nem kell a Dortmund tehetsége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.12. 11:36
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője elárulta, csapatának mely poszton van még szüksége erősítésre.

Az elmúlt hetekben a német sajtó kitartóan cikkezett arról, miszerint a berlini együttes szeretné megszerezni Felix Passlackot, aki a Borussia Dortmund utánpótláscsapatait végigjárva a 2016–2017-es kiírásban a felnőtteknél is bemutatkozhatott – a 19 esztendős jobbhátvéd 15 mérkőzésen (köztük a Bajnokok Ligájában) egyszer volt eredményes, emellett egy gólpasszt osztott ki.Felix Passlackot, aki a Borussia Dortmund utánpótláscsapatait végigjárva a 2016–2017-es kiírásban a felnőtteknél is bemutatkozhatott – a 19 esztendős jobbhátvéd 15 mérkőzésen (köztük a Bajnokok Ligájában) egyszer volt eredményes, emellett egy gólpasszt osztott ki.

Passlack számára a német utánpótlás-válogatott sem ismeretlen – az U16-os, az U17-es, az U18-as és az U19-es nemzeti csapatában is pályára lépett már –, a védőt egyértelműen hazája egyik nagy tehetségének tartják.

Dárdai Pál most azonban pontot tett a híresztelések végére. A magyar vezetőedző elárulta, nincs már szükség senkire a jobb oldalra.

„Itt van velünk Valentin Lazaro, »tele vagyunk«. Mitchell Weiser, Peter Pekarík és Lazaro – ami a pálya jobb szélét illeti, »megfelelően le van fedve«. Ha már posztot kellene mondanom, ahol ránk férne az erősítés, akkor a támadó középpályást említeném meg.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16