Hertha: „Dárdai karizmatikus, ravasz és kemény, a klub arca”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 14:27
A német esslinger-zeitung.de rövid cikkben elemezte a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC-t a 2017–2018-as szezont megelőzően.

A portál ecseteli, hogy a berlini klubnál Dárdai Pál 2015-ös érkezése óta mekkora változás ment végbe.Dárdai Pál 2015-ös érkezése óta mekkora változás ment végbe.

Mint fogalmaz, „ez az ember nem csupán 286 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, de 2015 februárja óta már a trénere is. A Hertha arca egyértelműen Dárdai Pál. Érkezése óta az együttes megindult egyenesen felfelé. Dárdai karizmatikus, ravasz, megfelelően kezeli a médiát, emellett kemény is, ám ezt az arcát csak akkor veszi elő, ha szükséges. A játékosainak tartogatja, ők ismerik is. Dárdainak nem is lehet jobb csapata a Herthánál. Hogy ez egy új éra a klubnál? Jövőre okosabbak leszünk.”

A cikk megjegyzi, a berlini egyesületre valójában nem kettős, hanem hármas teher hárul, miután a bajnokság és az Európa-liga mellett Dárdai a Német Kupában is nagyot mer álmodni, hiszen a 2017–2018-as kiírást is a Hertha otthonában, az Olimpiai Stadionban rendezik meg, a berlini alakulat pedig megörvendeztetné szurkolóit – célja, hogy eljusson a fináléig, majd hazai pályán megnyerje a kupadöntőt.

Ráadásként az Európa-ligában hat pluszmeccs garantált, így rengeteg pihenésre, alvásra és megfelelő felkészülési tervre lesz szüksége Dárdainak ahhoz, hogy a csapat elbírja a terhelést. Az esslinger-zeitung.de megjegyzi, nem várható el, hogy a Hertha BSC a Bundesliga 2017–2018-as szezonjában is ott legyen az első hatban, ugyanakkor a magyar vezetőedző nagyon ambiciózus, célja, hogy együttese ezúttal legalább 50 pontot szedjen össze, ami eggyel több, mint az előző idényben szerzett 49 pont.

A portál ecseteli a klub nyári átigazolásait: az író szerint a csapat John Brooks eladása ellenére is erősödött, főleg támadásban várható javulás.

„Lehet-e a Hertha »a főváros klubja«? Mikor, ha nem most? Dárdai Pál valamit adott Berlinnek azzal, hogy az együttes az Európa-ligában játszhat. Hogy ettől Berlinben euforikus hangulat tört volna ki? Nem, nem valószínű, ugyanakkor a Hertha most tett róla, hogy a fővárosban változás álljon be és a klub »új arcot« kapjon.”

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
21 órája

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08
Ezek is érdekelhetik