Hertha: a nyártól a profikkal készülhet az U19-es csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.23. 13:39
null
Kipritet szeretné megtartani a Hertha (Fotó: Berliner-kurier.de)
Külföldi klubok is komolyan érdeklődnek a Hertha fiatal tehetsége, Muhammed Kiprit iránt, de Dárdai Pál reméli, hogy a játékos marad, akkor ugyanis a következő szezonban már a berlini felnőttcsapatnál kezdheti meg a munkát.

 

 

Tavaly novemberben már beszámoltunk róla, hogy Muhammed Kipritet a Wolfsburg mellett a West Ham United és az Everton is szívesen látná soraiban. A 90min.de portál szerint a 18 éves csatár új kérőket kapott, immáron a Köln és a Liverpool is érdeklődik iránta.

Dárdai Pál úgy nyilatkozott, reméli, hogy a fiatal játékossal sikerült szerződést hosszabbítani. „Kiprit már megkapta az ajánlatot, őszintén beszéltünk vele. Ismeri a tervünket, el kell döntenie, hogy mit tesz” – mondta Dárdai.

Az 1999. július 9-én született csatár 20 mérkőzésen 19 gólnál jár az U19-es bajnokságban, amelyben a Hertha nagyon jó eséllyel szerepel, hiszen az Északi csoportban jelenleg az 51 pontos Hamburg mögött egy ponttal lemaradva a második helyen áll.

„Kipritnek továbbra is jól kell edzenie és eredményesnek kell lennie. A nyártól – amennyiben velünk marad – már a profik között kezdheti meg az új szezont” – tette hozzá Dárdai.

Sajtóértesülések szerint Kiprit 2021-ig írhat alá.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik