Hertha: „Nem akartam csalódást okozni neki” – Kalou Dárdai csókjáról

2018.03.19. 10:44
null
Dárdai tudja, hogyan kell motiválni a játékosait (Fotó: Twitter)
Véget vetett gólcsendjének a Hertha BSC, amely a mérkőzést megfordítva 2–1-re legyőzte a Hamburgot a Bundesliga 27. fordulójában. A berliniek hőse a csereként beálló, majd győztes gólt szerző Salomon Kalou volt, aki a találkozó után elárulta, Dárdai Pál különleges módját választotta a becserélésének.

 

„Megcsókolt, és azt mondta, alakítsam kettő-egyre az állást. Nem akartam csalódást okozni neki” – mondta Kalou a bz-berlin.de-nek.

A magyar szakember megmagyarázta, miért volt szükség a „homlokpuszira”.

„Motiválnom kellett valahogy, mert nem volt ott a kezdőcsapatban. Így azt mondtam neki, hogy találjon be, majd homlokon csókoltam – úgy látszik, mindkettőnknek szerencsét hozott. A mesében a megcsókolt béka királyfivá változik, ebben az esetben hasonló játszódott le, a gólja meghozta a győzelmet számunkra” – mondta Dárdai Pál, aki azt is elárulta, nem ez volt az első ilyen eset, ugyanis egy korábbi Európa-liga-meccsen is hasonlóan cselekedett, igaz, akkor Kalou lecserélését követően.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Hamburg–Hertha BSC 1–2 (Douglas Santos 25., ill. Lazaro 56., Kalou 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 27 21 3 3 66–20 +46 66
2. Schalke 27 14 7 6 41–30 +11 49
3. Borussia Dortmund 27 13 9 5 54–33 +21 48
4. Eintracht Frankfurt 27 13 6 8 38–30 +8 45
5. Bayer Leverkusen 27 12 8 7 47–35 +12 44
6. RB Leipzig 27 12 7 8 40–35 +5 43
7. Hoffenheim 27 10 9 8 46–41 +5 39
8. VfB Stuttgart 27 11 4 12 25–30 –5 37
9. Mönchengladbach 27 10 6 11 36–42 –6 36
10. Augsburg 27 9 8 10 37–36 +1 35
11. Hertha 27 8 11 8 32–32 0 35
12. Werder Bremen 27 8 9 10 30–32 –2 33
13. Hannover 27 8 8 11 33–39 –6 32
14. Freiburg 27 6 12 9 26–44 –18 30
15. Wolfsburg 27 4 13 10 28–37 –9 25
16. Mainz 27 6 7 14 29–46 –17 25
17. 1. FC Köln 27 5 5 17 27–49 –22 20
18. Hamburg 27 4 6 17 19–43 –24 18
Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20