Bundesliga: 1500 szurkoló a Hamburg edzésén – videó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2018.05.10. 13:32
Remek hangulat uralkodott a labdarúgó Bundesligában kieséstől fenyegetett Hamburger SV csütörtöki edzésén: a több mint 1500 szurkoló tapssal, és megafonon keresztül bátorító rigmusokkal biztatta kedvenceit, akik a bennmaradást illetően szinte kilátástalan helyzetben vannak a bajnokság szombati, utolsó fordulója előtt.

A tréning a hagyományoknak megfelelően zárt kapus lett volna, a klubvezetőség azonban úgy döntött, a játékosoknak jót tesz, ha beengedik a drukkereket. Már kedden is hasonló volt a forgatókönyv, s akkor a futballisták egy-egy gombóc fagylalttal köszönték meg a kilátogatóknak a biztatást.

Utolsóként Christian Titz vezetőedző érkezett meg csütörtökön a Volksparkstadion melletti edzőpályára, s csakúgy, mint a játékosokat, őt is taps és ünneplés fogadta.



A HSV szimpatizánsai továbbra is bíznak csapatuk bennmaradásában. Ehhez az kell, hogy az együttes, amelynek jelenleg 28 pontja van, szombaton megverje hazai pályán a Borussia Mönchengladbachot, s a 30 pontos VfL Wolfsburg kikapjon a vendég, már biztosan kieső 1. FC Kölntől. Ebben az esetben a HSV az osztályozót érő 16. helyen végezne, s május 17-én és 21-én megküzdhetne a második vonal harmadik helyezettjével, a Holstein Kiellel.

A Hamburg az egyetlen klub a Bundesligában, amely az 1963-as alapítás óta folyamatosan tagja az élvonalnak.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

„Hamburg szuper választásnak tűnik” – Vasziljevics Andrej több mint ígéret

Képes Sport
2026.05.19. 12:03

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34
Ezek is érdekelhetik