Hertha: Ilyen stílusú játékosunk még nem volt – Dárdai

2018.05.04. 09:33
Mint megírtuk, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapata csütörtökön bejelentette, hogy szerződtette Javairo Dilrosunt a Manchester Citytől. A 19 esztendős játékos kapcsán Dárdai Pál vezetőedző elmondta, Dilrosun óriási tehetség, a stílusa pedig egyedi, hozzá hasonló futballistája még nem volt a szakembernek.

Javairo Dilrosun, a Hertha első nyári szerzeménye az Ajax akadémiáján pallérozódott, majd 2014-ben a Manchester Cityhez igazolt. A ballábas támadó végigjárta az angol klub utánpótláscsapatait, az U23-asok között 29 tétmeccsen kapott lehetőséget. Az első csapatban nem lépett pályára. Javairo Dilrosun, a Hertha első nyári szerzeménye az Ajax akadémiáján pallérozódott, majd 2014-ben a Manchester Cityhez igazolt. A ballábas támadó végigjárta az angol klub utánpótláscsapatait, az U23-asok között 29 tétmeccsen kapott lehetőséget. Az első csapatban nem lépett pályára.

„Óriási tehetségről van szó, akiben hatalmas a potenciál – vélekedett Dárdai Pál a támadóról. – Amennyiben megfelelően fejlesztjük a továbbiakban, Dilrosun egy olyan stílusú játékosunk lehet, amilyenhez hasonló még nem volt a gárdánál. Az egy egy elleni játéka, technikai képzettsége kiemelkedő, a rúgótechnikája nagyon rendben van, készen áll arra is, hogy elengendő mennyiséget fusson. Minden megvan benne, amire egy edző vágyik.”

Michael Preetz sportigazgató elárulta, már régóta figyelték a fiatal támadót, akinek legfőbb erénye a gyorsasága és a technikai képzettsége. Preetz azt sem titkolta, annak is nagyon örül, hogy Dilrosun a Herthát választotta, ugyanis nem titok, hogy a tehetségnek Portugáliából, Olaszországból és Németországból is voltak ajánlatai, de a Manchester City is szerette volna meghosszabbítani a szerződését.

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
Tegnap, 14:15

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35