Hertha: Dárdaiék kölcsönvették a PSV védőjét – hivatalos

2018.08.28. 22:00
Dárdai Pál csapata, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC egy szezonra kölcsönvette, míg a jövő nyáron opciós joggal végleg megvásárolhatja Derrick Luckassent, a PSV holland utánpótlás-válogatott középhátvédjét.

A védelem jobb oldalán és védekező középpályásként is bevethető Luckassen várható Berlinbe szerződéséről holland sajtóértesülésekre hivatkozva egy héttel ezelőtt már beszámoltunk, kedden pedig a Hertha a hivatalos honlapján megerősítette az érkezését.egy héttel ezelőtt már beszámoltunk, kedden pedig a Hertha a hivatalos honlapján megerősítette az érkezését.

A 23 éves, holland korosztályos válogatott futballista 2014-ben, az AZ Alkmaar színeiben mutatkozott be az Eredivisie-ben, majd 2017 júliusában ötmillió euró ellenében a PSV-be szerződött, amelyben az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 22 mérkőzésen lépett pályára, a jelenlegi idényben viszont egyetlen perc lehetőséget sem kapott.

Luckassen a holland bajnokságban összesen 84 meccsen szerepelt. A Hertha öltözőjében nem minden arc lesz számára ismeretlen, hiszen Karim Rekikkel a holland utánpótlás-válogatottban már játszott együtt.

A berlini klub közleménye arról nem számol be, hogy az egyéves kölcsön után 2019 nyarán mennyi pénzért vásárolhatják meg végleg a 186 centiméter magas középhátvédet.



Legfrissebb hírek

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
Tegnap, 14:15

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11