Bundesliga: Talán kellene egy új szabály – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 14:00
A Hertha BSC vezetőedzője is elmondta véleményét Karim Bellarabi Rafinhával szemben elkövetett szabálytalanságáról. A magyar tréner szerint érdemes lehet egy új szabályt kitalálni a súlyos sérülések okozása miatt.

„Talán kellene egy új szabály. Ha egy játékos olyan sérülést okoz, hogy három hónapot kell kihagynia a másik futballistának, akkor annyi ideig ő se léphessen pályára, ameddig fel nem épül a másik” – fogalmazott a magyar tréner vasárnap a német Sport1 stúdiójában.„Talán kellene egy új szabály. Ha egy játékos olyan sérülést okoz, hogy három hónapot kell kihagynia a másik futballistának, akkor annyi ideig ő se léphessen pályára, ameddig fel nem épül a másik” – fogalmazott a magyar tréner vasárnap a német Sport1 stúdiójában.

Rafinha szerencsére „csak” heteket hagy ki, októberben már ismét pályára léphet. Bellarabit négy meccsről tiltották el, emellett 10 ezer euró büntetést kell fizetnie.

A 28 éves labdarúgó az eset után egy Instagram-posztban elnézést kért a brazil védőtől és saját csapatától is. Állítása szerint nem akart szándékosan sérülést okozni.

Corentin Tolisso egy szerencsétlen eset után sérült meg szintén ezen a találkozón, ő keresztszalag-szakadás miatt ebben a naptári évben már nem játszhat.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
20 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34
Ezek is érdekelhetik