Hertha: Dárdai nem számít a visszatérőkre szombaton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.20. 18:27
null
Bent hagyja a kezdőben a fiatalokat (Fotó: AFP)
A német bajnokság 4. fordulójában a Hertha a vele holtversenyben a 4. helyen álló Borussia Mönchengladbachot fogadja szombaton. A találkozó előtt Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője a hazai bajnoki mérkőzések előtti szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, ugyan sok sérült játékosa felépült, egyelőre még nem számít rájuk.

 

A héten több játékos is felgyógyult a sérüléséből és újra edzésbe állt, ám legtöbbjük nem kap helyet automatikusan a kezdőcsapatban. Matthew Leckie, Alexander Esswein, Thomas Kraft, Maximilian Mittelstädt és Peter Pekarík is edzésbe állt a legutóbbi bajnoki óta, amivel kényelmes gondokkal szembesítették Dárdait.

„Azt hiszem, hogy a visszatérők nem jelentenek választási lehetőséget szombatra. Nem tehetem meg, hogy a fiatalokat csak úgy kiveszem a csapatból, amikor jól játszottak az elmúlt időben. Akik sérültek voltak és már felépültek, meg kell küzdjenek a csapatban lévőkkel, akaraterőt kell mutatniuk, és miután bekerültek a csapatba, ott is elő kell valamivel rukkolniuk” – fogalmazott Dárdai a sajtótájékoztatón.

A Herthánál egyébként a védelem középső részét leszámítva jelenleg egészséges versenyhelyzet uralkodik, Dárdai a legtöbb poszton legalább két egészséges futballistával számolhat.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik