Hertha: „Ez nem normális” – Dárdai Pál nem örül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.20. 14:16
null
Dárdai Pál a Düsseldorf elleni rosszul sikerült, 4–1-re elveszített novemberi bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője nehezen tér napirendre afölött, hogy az idényt remekül kezdő holland labdarúgója, Javairo Dilrosun megsérült a Németország elleni hétfői Nemzetek Ligája-mérkőzésen (2–2).

 

Dárdai mérges Dilrosun sérülése miatt: „Ez nem normális” – ezzel a címmel számolt be kedden a Kicker honlapja a Hertha BSC magyar szakvezetőjének reakciójáról.

A 20 éves Javairo Dilrosun nagyszerűen kezdte az idényt a berlini csapatban, teljesítménye révén hétfőn bemutatkozhatott a holland válogatottban, csakhogy hiába cserélték be a szünet előtti percekben, a 66.-tól nem folytathatta a játékot – izomsérülést szenvedett.

„Képtelenek vagyunk egymás után kétszer-háromszor ugyanabban az összeállításban pályára lépni hasonló problémák miatt – idézi a Kicker Dárdai Pált. – E pillanatban mindegy, hogy húzódás vagy szakadás, a hétvégén semmiképpen sem játszhat. Orvosi vizsgálatra hivatalos, mást nem tudok mondani.”

A tréner szerint elképzelhető, hogy fiatal játékosa nehezen dolgozza fel az ősszel vele történteket: a semmiből robbant be, remeklése nyomán óriási iránta a médiaérdeklődés – mindez nemcsak fizikai, hanem mentális többletterhet is jelent számára.

„»Jeff« teljesen egészségesen ment el a válogatotthoz. Talán a hirtelen beállás vezetett a sérüléshez – utalt Dárdai arra, hogy Dilrosunnak gyakorlatilag bemelegítés nélkül, Babel sérülése miatt kellett beállnia az első félidő hajrájában. – Ez nem normális, de nem tehetünk mást, bele kell törődnünk a történtekbe.”

Az öt forduló óta nyeretlen, nyolcadik helyezett Hertha szombaton Szalai Ádám csapatát, a hatodik helyen álló, négyes győzelmi szériában lévő Hoffenheimet fogadja a német bajnokság 12. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36