Hannover: önbizalomszerzés helyett 0–5, Doll kikelt magából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.23. 09:39
Csúfos vereségbe szaladt bele Thomas Doll csapata, a Hannover pénteken. A Bundesligában utolsó előtti, legutóbbi tíz bajnokijából kilencet elvesztő csapat a másodosztály 10. helyén álló Arminia Bielefelddel nem titkoltan azzal a céllal játszott, hogy önbizalmat szerezzen. Ehhez képest 5–0-ra kikapott.

A Hannover élére január végén kinevezett Doll már korábban is kiosztotta játékosait, és az ex-Ferencváros-tréner ezúttal sem fogta vissza magát.már korábban is kiosztotta játékosait, és az ex-Ferencváros-tréner ezúttal sem fogta vissza magát.

„Ez szégyenteljes volt. A Bundesligát képviseljük, az egész élvonalra szégyent hoztunk – mondta Doll. – Rettenetesen csalódott vagyok. Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akiknek itt volt az alkalom, hogy megmutassák magukat, de mindenki láthatta, mit mutattak.”

Doll az utóbbi hetekben a német sajtó egyik kedvence lett, hiszen nem rejti véka alá a véleményét. Nemrég az egyik bajnoki után így fogalmazott: „Őrület, hogy hétről hétre csalódást okozunk a szurkolóinknak ezzel a gyáva, besz.ri futballal.”

A Hannover jövő vasárnap a Schalke ellen folytatja bajnoki idényét.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
29 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
3 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
13 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
16 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
18 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
19 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11