Hertha: Talán nekünk is be kell állnunk játszani – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.23. 14:45
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője újfent aggódhat a csapatot sújtó sérüléshullám miatt.

Mint arról a bz-berlin.de beszámolt, a válogatott szünetben három játékos sem készülhet az együttessel, ugyanis Marko Grujics mellett Davie Selke és Karim Rekik is izomsérüléssel bajlódik. Dárdai Pál ennek kapcsán arról beszélt, hogy lassan már a szakmai stáb tagjainak is be kell állniuk játszani.

„A következő napokban lehet, hogy Michael Preetznek, Rainer Widmayernek és nekem is cipőt kell húznunk, aztán csatlakozni a srácokhoz. Most lefogytam néhány kilót, úgyhogy talán a kezdőkörben eldolgozhatnék” – vetette fel viccesen Dárdai.

Nem egészséges egyébként Javairo Dilrosun sem, akinél többhetes kihagyást jósolnak az orvosok. A magyar vezetőedző elmondta, a terv az, hogy Grujics, Selke és Rekik a jövő héten visszatér. Nagy szüksége lenne mindhárom játékosára Dárdainak a bajnokság hajrájára – a Bundesliga 2018–2019-es idényéből még nyolc forduló van hátra, a Hertha jelenleg a tizedik helyen áll.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 26 19 3 4 68–27 +41 60
2. Borussia Dortmund 26 18 6 2 64–30 +34 60
3. RB Leipzig 26 14 7 5 44–20 +24 49
4. Mönchengladbach 26 14 5 7 45–31 +14 47
5. Eintracht Frankfurt 26 13 7 6 51–30 +21 46
6. Bayer Leverkusen 26 13 3 10 47–40 +7 42
7. Wolfsburg 26 12 6 8 44–39 +5 42
8. Werder Bremen 26 10 9 7 46–38 +8 39
9. Hoffenheim 26 9 11 6 50–38 +12 38
10. Hertha 26 9 8 9 40–39 +1 35
11. Freiburg 26 7 10 9 37–42 –5 31
12. Fortuna Düsseldorf 26 9 4 13 33–50 –17 31
13. Mainz 26 8 6 12 27–45 –18 30
14. Augsburg 26 6 7 13 37–47 –10 25
15. Schalke 26 6 5 15 27–44 –17 23
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Hannover 26 3 5 18 24–61 –37 14
18. Nürnberg 26 2 7 17 19–52 –33 13
Legfrissebb hírek

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05
Ezek is érdekelhetik