Sallai nem kapkodna; Fucsovics és Sávolt külön utakon

2019.03.08. 23:02
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Eppel Márton maradt a Kajrat Almatinál, ami önmagában is nagy szó, hiszen a kazah csapat vezetősége az előző bajnokság után kicserélte a légiósok nagy részét. A 19-es számú mez azonban továbbra is a magyar válogatott csatáráé maradt, aki lapunknak elmondta, akkor lenne elégedett, ha az új idény novemberi zárásakor legalább tizenöt gólos, no és persze aranyérmes lenne. A fő rivális Asztana meggyengüléséről szóló híreknek azonban a jelek szerint nincs alapjuk.
Eppel Márton maradt a Kajrat Almatinál, ami önmagában is nagy szó, hiszen a kazah csapat vezetősége az előző bajnokság után kicserélte a légiósok nagy részét.
A 19-es számú mez azonban továbbra is a magyar válogatott csatáráé maradt, aki lapunknak elmondta, akkor lenne elégedett, ha az új idény novemberi zárásakor legalább tizenöt gólos, no és persze aranyérmes lenne. A fő rivális Asztana meggyengüléséről szóló híreknek azonban a jelek szerint nincs alapjuk.

Múlt pénteken műtötték meg Sallai Rolandot, a Freiburg csatárát. A 21 éves támadó nehéz időszak után van, hiszen legutóbb november 10-én játszott tétmérkőzést, és rengeteg időt elvesztett, mire kiderült, hogy hasi sérülés okozza a fájdalmait. Ha rajta múlna, máris játékra jelentkezne, de pontosan tudja, nem szabad semmit sem elkapkodnia. Így aztán előfordulhat, hogy edzőjének, Christian Streichnek lesz igaza, aki már nem számol ebben a bajnokságban a magyar futballistával.

Három év után külön folytatja az első számú magyar férfi teniszező, Fucsovics Márton és edzője, Sávolt Attila. Noha sokan botrányt szimatolnak, a felek békében váltak el egymástól egy rendkívül sikeres együttműködést követően. Amikor Sávolt átvette a nyíregyházi sportoló edzéseinek irányítását, Fucsovics még csak a 214. helyen állt a világranglistán, jelenleg viszont már a 31 pozíciót foglalja el. Hogy akkor mégis miért nem folytatják, megtudják cikkünkből.

Munkatársunk a Filipovics családnál vendégeskedett, élményeit Hosszabbítás című mellékletünkben olvasható cikkében írta meg. A papa, Vladan labdarúgó volt, majd rendkívül sikeres játékosügynök lett, mások mellett Juhász Roland, Huszti Szabolcs és Nikolics Nemanja ügyeit is ő intézi. Mindhárom fia, Stefan, Igor és Marko sportol. Előbbi kettő kosárlabdázik, utóbbi pedig az Újpest futballistája. Hogy miként éli életét a vidám família, s kinek mi a véleménye a többiekről, az is kiderül riportunkból.

 

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
18 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik