Bravó, Gula! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.05.20. 22:47

Itt, a lapszélen illik visszafogottan elemezni, értékelni, de legyünk őszinték, az, hogy ebben az idényben Gulácsi Péter a Kicker osztályzatai alapján a Bundesliga legjobbja lett, még a jegyzetíróban is érzelmi reakciót vált ki. Az RB Leipzig kapusa 29 évesen élete eddigi legnagyobb szakmai elismerését kapta. Ez még akkor is igaz, ha a magyar futball legmagasabban jegyzett játékosa inkább a klubstatisztikáknak hisz, mint a mértékadó lap osztályzatainak. Nem mellékesen a 25-szörös válogatott kapus a Király Gábor-éra óta a nemzeti csapat legbiztosabb pontja.

A Liverpool felnőttcsapatában 2009-ben felkészülési mérkőzésen pályára lépő labdarúgó neve addigra nem csak futballberkekben vált ismertté: nagyválogatottunk elmaradt sikerei okán az utánpótlásfutball felé fordult az érdeklődés. Gulácsi Péter tagja volt a 2008-as csehországi utánpótlás Eb-n bronzérmes együttesnek, majd egy évre rá az egyiptomi U20-as világbajnokságon ugyancsak harmadik helyen végző csapatnak. Ekkor már nem csupán a futballrajongók ismerték: a bronzmeccsen Costa Rica ellen három 11-est is kivédett.

Nem esik jól leírni, de tény: ígéretes generációjából egyedül ő jutott el a legmagasabb szintre, topbajnokság ezüst- és bronzérmes csapatához – amiben kapusunk érdemei elévülhetetlenek. Ez még akkor is igaz, ha nyilvánvaló, hogy az utánpótlástornák érmes helyezései nem válthatók minden csapattagnál sikeres profi karrierre. Emlékezhetünk, a Sándor Károly Akadémián nevelkedő Gulának – korábbi MTK-s klubtársaival, Simon Andrással és Németh Krisztiánnal – a Liverpoolnál nem volt könnyű, nem véletlen, hogy az inaséveket kölcsönben a Hull Citynél fejezte be, onnan került a Red Bull Salzburghoz, majd 2015-ben a „nagytestvér” Leipzighez.

Egyedi példája azt is mutatja, nem feltétlenül elég az akadémiai rendszerben nevelkedni, onnan világhírű együtteshez kerülni. A továbblépéshez nemcsak az egyéni ambíció nélkülözhetetlen, hanem azok a személyiségjegyek is, amelyek a nehéz helyzeteken átsegítik a sportolót. Gyűjtőnéven sportemberi tulajdonságoknak mondanám, szó szerint humán erőforrás – amely talán leginkább hiányzik a kor ígéretes hazai futballistáiból.

Gulácsi Péter példája bizonyítja: nem mindegy, milyen közegben nevelkedsz, de a legtöbbet te magad teheted a sikerért.

 

Legfrissebb hírek

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
14 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik