Légiósok: Szalai visszatért korábbi klubjához – hivatalos

2019.08.27. 15:34
null
Szalai Ádám a 28-as mezszámot fogja viselni régi-új klubjában (Fotó: mainz05.de)
A német élvonalban szereplő 1. FSV Mainz hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be, hogy Szalai Ádám visszatér az együtteshez. A magyar válogatott támadó 2021 nyaráig szóló megállapodást kötött régi-új csapatával.
Szalainak Mainzban is meg kell küzdenie a játéklehetőségért

A Mainz honlapján megjelentek szerint Szalai ingyen érkezik a csapathoz és első körben 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá. A 31 éves csatár 2010 és 2013 között már futballozott az együttesnél, 79 bajnokin 21 találatig jutott ebben az időszakban.

„Rendkívül érzelmes pillanat volt az aláírás. Mikor tegnap a városban jártam, sok kellemes emlék jutott eszembe. Jó újra itt lenni. Voltak más ajánlataim is, de boldog vagyok, hogy nem kapkodtam el. Zsigerien érzem, hogy visszatérni a Mainzhoz volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Várom az új kihívást és hogy újra a pályán lehessek a Mainz mezében” – nyilatkozta a klub honlapjának Szalai, akit lapértesülések szerint a holland Feyenoord és a török Besiktas is csábított.

Szalai a bejelentést követően hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet a Hoffenheim szakmai stábjának, illetve szurkolóinak a közösen eltöltött időért és sikerekért.

„Ádám lehet az a fontos darab, ami még hiányzott a kirakósból. Valódi erősítést jelent a pályán és azon kívül is. Tapasztalt, jó felépítésű csatár, aki igazi vezéregyéniség. Megvan minden kvalitása ahhoz, hogy vezér legyen a pályán és azon kívül is. Nem kell bemutatnunk a Mainz és Ádám kapcsolatát. Vissza szeretett volna jönni hozzánk, és amikor a piacra került, éltünk a lehetőséggel, hogy megszerezzük. Örülök, hogy visszatért a csapatunkhoz!” – kommentálta az átigazolást Rouven Schröder, a klub sportigazgatója.

Szalai a Mainz beszámolója alapján felbontotta szerződését korábbi klubjával, a TSG Hoffenheimmel. Utóbbi klubnál kereken száz bajnokin szerepelt 2014-es érkezése és mostani távozása közt.

„Ádám kisebb megszakítással öt évig tartozott a Hoffenheim kötelékébe. Ez egy meglehetősen hosszú idő a futballpiac egyre gyorsabban változó világában. Ádám ez idő alatt olyan fontos gólokat szerzett, mint például a Borussia Dortmund elleni 3–1-es meccsen a 2017–2018-as idény utolsó játéknapján, amivel a klub történetének első Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplését értük el” – fogalmazott Alexander Rosen, a TSG általános igazgatója, aki természetesen minden jót kíván a magyar válogatott játékosának a jövőben.


Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
3 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
3 órája

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
21 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:38

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:32

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:59