BVB: a Juve középpályásával erősítettek – hivatalos

H. D.H. D.
2020.01.31. 19:26
null
Emre Can a Borussia Dortmundban folytatja pályafutását (Fotó. bvb.de)
A Borussia Dortmund és a Juventus egyaránt hivatalos honlapján jelentette be, hogy az olasz együttes német válogatott középpályása, Emre Can az idény végéig a német csapatnál folytatja, továbbá a BVB-nek – különböző feltételek teljesülése esetén – a nyári átigazolási időszakban végleg meg kell vásárolnia a játékjogát.

 

Emre Can távozásáról már jó ideje lehetett híreket hallani, a 26 éves középpályás Maurizio Sarri érkeztével perememberré vált Torinóban, és az őszi Bajnokok Ligája-idényre be sem nevezték. Ebben az évadban eddig csak nyolc bajnokin játszott, kétszer volt kezdő, és egy meccset sem játszott végig.

A 25-szörös német válogatott középpályás pénteken átment az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta az idény végéig szóló kölcsönszerződését. A Juventus honlapján olvasható közlemény szerint a dortmundiak egymillió eurót fizetnek a kölcsönért, továbbá kötelező opciót szereztek Can játékjogának végleges megvásárlására: eszerint különböző – nem részletezett – sportszakmai feltételek teljesülése esetén a Dortmundnak 25 millió eurót kell majd fizetnie a Juventusnak az átigazolás véglegesítéséért.

A Transfermarkt által 33 millió euróra taksált középpályás a Bayern Münchenben kezdte profi pályafutását, 2013-ban a Leverkusenhez, 2014-ben a Liverpoolhoz igazolt, majd az angol klubtól, szerződése lejártával, 2018 nyarán távozott és lett a Juventus labdarúgója.

A Dortmund Can átigazolása előtt nem sokkal azt is bejelentette, hogy távozik a csapattól Jacob Bruun Larsen. A dán válogatott szélső 2024 nyaráig szóló szerződést kötött a Hoffenheimmel. A Hoffenheimhez kapcsolódó hír, hogy Jürgen Locadia nem tölti ki a kölcsönszerződését, a holland csatár egy év helyett már most visszatér az angol élvonalbeli Brighton & Hove Albionhoz.

Borussia Dortmund on Twitter

Nennt ihn #einfachEmre! https://t.co/QXhxQEs0dH



Legfrissebb hírek

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
10 órája

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
Tegnap, 12:07

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Amenyido: Éreztem, sikerülhet profivá válnom, de azt is, valószínűleg nem a Dortmund lesz a szintem

Labdarúgó NB I
2026.08.06. 07:18