BVB: a nyáron biztosan távozik a klubtól Sancho – sajtóhír

2020.02.12. 16:28
null
Jadon Sancho (balra) a nyáron elhagyja a Borussia Dortmundot (Fotó: AFP)
Brit sajtóértesülések szerint 2020 nyarán távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától Jadon Sancho.

 

A Sky Germany úgy tudja, hogy a 19 esztendős angol szupertehetség következő állomáshelye még nincs meg hivatalosan, az ugyanakkor biztos, hogy Jadon Sancho az idény végén elhagyja a dortmundi egyesületet.

Jesco von Eichmann, a Sky munkatársa legalábbis így tudja.

„Sancho a nyáron klubot vált, ez biztos, az viszont még nem tisztázott, hol folytatja. Michael Zorc, a BVB sportigazgatója az előző héten azt mondta, egyelőre nem érkezett ajánlat Sanchóért, ám amikor ma ismét rákérdeztem nála, akkor csak elmosolyodott. Lesz itt még több ajánlat is, Sancho folyamatosan fejlődik. Korábban voltak gondjai a hozzáállásával, többször is késett, ám ezeken változtatott, és teljesen megjavult. Edzéseken nagyon keményen dolgozik, az edzője rendkívül elégedett vele.”

A brit portál megemlíti, a Manchester United óriási erőket próbál mozgósítani annak érdekében, hogy az Old Traffordra csábítsa a támadót, aki félelmetes formában van, ebben az idényben 29 összecsapáson 15-ször volt eredményes, emellett kiosztott 17 gólpasszt is. Sancho értékét a transfermarkt.de piaci portál 120 millió euróra becsüli – ha az MU szerződtetni kívánja, vélhetően mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Legfrissebb hírek

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
5 órája

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
5 órája

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
13 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
14 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2026.05.18. 14:07

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46
Ezek is érdekelhetik