Német Kupa: elhalasztották a döntőt – hivatalos

H. D.H. D.
2020.04.24. 15:01
null
Az eredeti időpontban biztosan nem rendezik meg a Német Kupa-döntőt (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a május 23-ára kitűzött Német Kupa-döntőt biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, de reményét fejezte ki, hogy később, zárt kapuk mögött sor kerülhet a berlini fináléra – írja az AFP.

 

A két elődöntőt ezen a héten kellett volna lejátszani, de a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben erre nem volt lehetőség. Mint ismert, a Német Kupa elődöntőjében a címvédő Bayern München az Eintracht Frankfurttal, míg a másik ágon a Bayer Leverkusen a negyedosztályú 1. FC Saarbrückennel találkozik.

„Rendkívül sajnálatos, hogy ezt a különleges mérkőzést minden valószínűség szerint nézők nélkül kell megrendeznünk. Feltéve, ha meglesznek a döntő megrendezéséhez szükséges engedélyek, akkor ez lesz a kupa történetében az első finálé, amelyet csak a nappalinkból nézhetünk meg” – fogalmazott Fritz Keller, a Német Labdarúgó-szövetség elnöke.

Mint beszámoltunk róla, a Német Futball-liga (DFL) vezérigazgatója, Christian Seifert azt mondta, ők készen állnak a folytatásra, és annak feltételeit is kidolgozták már, így a Bundesligában május 9-től újra beindulhat a nagyüzem.

NÉMET KUPA
ELŐDÖNTŐ

Bayern München–Eintracht Frankfurt
1. FC Saarbrücken (IV.)–Bayer Leverkusen
Az elöl álló csapatok a pályaválasztók.

Legfrissebb hírek

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
10 órája

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14

Német Kupa: Schäferék fordítottak és nyertek Braunschweigben

Német labdarúgás
2026.08.23. 18:14

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00