K. u. – Bodnár Zalán jegyzete

2020.05.25. 22:04

A koronavírus-járvány továbbra is szélsőségesen megosztja az embereket, magam is kevés dolgot merek már bizton állítani a témában, azt azonban igen: ahogy például nagyszüleink életében rögzített igazodási pont volt a háború, úgy a mi generációnknak ez képez majd hasonlóan éles cezúrát, és évtizedekig fogalmazunk majd úgy, hogy „a korona előtt” vagy a „korona után”. (Érettségizők figyelmébe: a Kr. e. és Kr. u. rövidítés a történelemben továbbra sem a koronavírusra utal…)

Nos, e terminológia jegyében a korona utáni első igazán nagy rangadó következik a futballvilágban: ma, kedd este Borussia Dortmund–Bayern München csúcsmérkőzés a Bundesligában! Az a jó, hogy lassan kezdjük újra listázni az elsőket. Két hónappal ezelőtt csak a legutóbbiakat tudtuk leltárba venni: a legutóbbi topligás meccs, a legutóbbi Bajnokok Ligája-találkozó, a legutóbbi NB I-es gól, satöbbi. Most, hogy a járvány – vagy legalábbis az első hulláma – lecsengőben van, már kezdjük gyűjteni az elsőket. Mérföldkő volt az első közös csapatedzés Európában; az első edzőmeccs; a Bundesliga mint az első újrainduló topliga; Erling Haaland találata, az első topligás gól a korona után.

Ha már Haaland és ha már az „elsők”: a két csapat momentán legfelkapottabb sztárjának ez lesz az első német klasszikusa, ennek ellenére is leginkább benne bízhatnak a „poroszok”, hogy sikerül faragniuk a tabella élén álló bajorokkal szembeni négypontos hátrányukból. Ehhez persze lesz egy-két szava a Bundesliga góllövőlistáját 25 meccsen szerzett 27 góljával vezető Bayern-csatárnak, Robert Lewandowskinak is.

Ám úgy gondolom, ezúttal nem futballszakmai beharangozásra van szükség a mérkőzéshez, hiszen a „Der Klassiker” történetében sohasem tapasztalt atmoszféra nagyban kihathat a játékra is. A dortmundi Signal Iduna Parkban rendre 81 ezer, a müncheni Allianz Arenában 76 ezer néző, vagyis természetesen telt ház előtt csapnak össze a nagy riválisok. Ezúttal nem lesznek, nem lehetnek szurkolók a tavasz Bundesliga-meccsén. Az is lehet, hogy egy unalmas, gól nélküli, hangulattalan, jelentéktelen mérkőzés lesz.

Mégis, ha így is történik, nincs kizárva, hogy egy teljes generációnak sokáig ez lesz a legemlékezetesebb Der Klassikere. Történelmi összecsapás, amelyről mindenki tudja majd, melyik évben volt.

„Á, emlékszem – meséljük majd. – Az első rangadó a korona után!”

Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
18 órája

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.30. 23:28

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21
Ezek is érdekelhetik