Bayern: van fontosabb feladat is, mint Sané és Havertz megszerzése

K. T. I.K. T. I.
2020.06.19. 14:19
null
Herbert Hainer az értékek megtartására koncentrálna első körben (Fotó: AFP)
Herbert Hainer elnök szerint a jelenlegi keret együtt tartása a legfontosabb a Bayern München számára, ezért még a következő hetekben szeretne megállapodásra jutni David Alabával és Thiagóval, mivel mindkét játékos szerződése kifut 2021-ben jelen állás szerint.

„A már meglévő játékosainkkal akarunk előbb hosszabbítani, utána lehet foglalkozni az esetleges érkezőkkel és eladásokkal. A prioritás az, hogy előbb egyezségre jussunk a játékosokkal, akik jelenleg is szerződésben állnak a klubbal” – idézi az elnöki székben Uli Hoenesst 2019-ben váltó Hainer nyilatkozatát a goal.com.

A cikk megjegyzi, hogy az alapemberek közül Alaba és Thiago szerződése is az utolsó évébe lép júliusban, így az ő megtartásuk lehet a legfontosabb feladat a bajorok számára. Amennyiben nem sikerül megállapodni a hosszabbításról, az nagyban átírhatja a Bayern átigazolási stratégiáját.

Az elmúlt hónapokban a német sajtó már kész tényként kezelte, hogy a müncheniek kivásárolják a Manchester Citytől Leroy Sanét, valamint több angol csapattal egyetemben harcban állnak Kai Havertz megszerzéséért is. A távozók között az egy éve rekordot jelentő, 80 millió euróért cserébe megszerzett Lucas Hernándezt emlegetik egyre többet, őt állítólag a PSG vinné hasonló összegért. A szintén francia Corentin Tolissóhoz sem ragaszkodik jelen állás szerint a vezetőség. Ugyanakkor mindketten posztriválisai a már említett Alabának és Thiagónak, vagyis a játékosok sorsa szorosan összefügghet…

Legfrissebb hírek

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
12 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2026.08.11. 11:50

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47