Real: nyilvánosságra került az ajánlat, erre mondott nemet Lewandowski

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 07:01
null
Lewandowskit a Dortmundból próbálta elcsábítani a Real Madrid (Fotó: AFP)
Az Onet Sport állítása szerint sikerült megszerezniük a Real Madrid 2014-es, Robert Lewandowskinak szánt szerződéstervezetének adatait. A lengyel támadót nem kevesebb mint hatéves kontraktussal csábították volna Madridba.

 

A lengyel lap emlékeztet, Lewandowski azon a nyáron lett szabadügynök, és több klub is versenybe szállt a megszerzéséért. A Real Madrid ajánlata a hatéves keretidő mellett – állítólag – egy 10 millió eurós aláírási pénzt, valamint évi 8 millió eurós fizetést tartalmazott.

Azóta már tudjuk, a Real akár jóval többet is ígérhetett volna, az üzlet kútba esik. Ennek egyik oka, hogy a Bayern már fél évvel korábban előszerződést kötött a játékossal, amit a lengyel nem akart megszegni, s később ügynöke úgy nyilatkozott, a bajorokkal való jó viszony jegyében a Real vezetősége is visszakozott az információ hallatán. Másfelől Lewandowski vezérszerepre vágyott és úgy érezte, akármilyen jó teljesítményt is nyújtana, Cristiano Ronaldót favorizálná a madridi klubvezetés vele szemben.

A támadó azóta is a Bayern erőssége, 285 tétmérkőzésen 242 gólnál és 53 gólpassznál jár.

Érdekesség, hogy az elmúlt hónapokban sorra kerülnek elő Lewandowski „majdnem átigazolásai”: a lengyel csatár kis híján a Genoa futballistája lett 2010-ben – többek között erről beszélt az olasz klub korábbi sportigazgatója, Stefano Capozucca a Radio Sportivának egy áprilisi interjúban.

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
13 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00
Ezek is érdekelhetik