Hogyan tett rendet Dárdai az öltözőben? Miért örül Péni az indiai utazásnak?

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 23:33
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• A múlt szombati volt a hatodik meccse Dárdai Pálnak azóta, hogy „visszaült” a Hertha felnőttcsapatának kispadjára, s az Augsburg legyőzésével könyvelhette el az első sikert. A tréner lapunknak elmondta: egyetlen cél lebeg a szemük előtt, hogy ne essenek ki! Amikor átvette a csapatot, tisztában volt azzal, hogy kifejezetten nehéz helyzetben vannak. Az első öt mérkőzésen csupán egy pontot szereztek, ehhez képest az öt meccsen Dárdai szerint egy rossz félidejük volt, igaz, épp Stuttgartban. Hogy miként sikerült rendet tennie az öltözőben a magyar szakembernek, az is kiderül interjúnkból.     

• A napokban volt egy éve, hogy légpuskában Európa-bajnok lett Péni István, aki olimpiai sorozatunk új vendége. Azóta nem tudta megméretni magát a nemzetközi mezőnyben. Most Újdelhibe készül, ahová mindig örömmel tér vissza: ott nyert először világkupadöntőt és ott szerezte meg a tokiói kvótát is. A versenymentes időszakot amúgy arra is felhasználta, hogy egyesületével, az UTE-val a párizsi olimpiáig hosszabbítson. Jelentős váltás viszont, hogy a lőszergyárával szakított, így nem azzal a lőszerrel fog lőni Tokióban, amellyel tervezte. Megnyugtató azonban, hogy új támogatójának lőszermárkájával nyerték eddig a legtöbb olimpiai érmet.

• Junior mellékletünkben az FTC-Telekom 18 éves vízilabdakapusával, a juniorválogatott Gyapjas Brendonnal olvashatnak interjút. A Kecskemétről származó fiatal három éve mutatkozott be az ob I-ben. A felnőttek között az előző bajnoki évadban és (egyelőre) a most zajló idényben is négy élvonalbeli mérkőzésen szerepelt. Pedig nem volt egyszerű az útja a magyar élvonalig, hiszen 14 évesen cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, három napig feküdt kómában. Felébredve az első kérdése az volt, hogy mikor játszhat újra. Néhány nappal azt követően pedig, hogy távozott az intenzív osztályról, már védett: 80 százalékos hatékonysággal.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
1 órája

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
Tegnap, 0:10

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

E-újság
2026.01.08. 23:59

Szalai Attila: Bízunk Marco Rossiban!; Varga Barnabás vasárnap már játszhat az AEK-ban

E-újság
2026.01.07. 23:50

Nikolics: „Varga elképesztő számokat produkált!”; A Debrecen a bennmaradás helyett a dobogóért küzd

E-újság
2026.01.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik