Hertha: Dárdai Pál elkapta a koronavírust

Vágólapra másolva!
2021.04.15. 11:29
null
Dárdai Pál az előírásoknak megfelelően házi karanténba került (Fotó: AFP, archív)
A német élvonalban szereplő Hertha BSC hivatalos honlapján közölte, hogy a csapat vezetőedzője, Dárdai Pál, segítője Admir Hamzagic és egy játékos, a csatár Dodi Lukébakio legutóbbi koronavírusteszt eredménye is pozitív eredményt hozott. A Mainz elleni bajnokira a továbbiakban Arne Friedrich sportigazgató készíti fel a csapatot.

A Hertha BSC hivatalos honlapján csütörtökön délelőtt megjelent közlemény szerint a klub játékosai és az első csapat edzői stábjának tagjai közül háromnak pozitív lett a legutóbbi koronavírustesztje: Dárdai Pál vezetőedző mellett segítője, Admir Hamzagic, valamint Dodi Lukébakio egyaránt tünetmentes és az előírásoknak megfelelő házi karanténba vonult. Miután Dárdai másik segítője, Andreas Neuendorf közeli kontaktszemélynek minősül, ezért ő is karanténban tölti a következő napjait, ami azt jelenti, hogy jelenleg a klub sportigazgatója, Arne Friedrich az egyetlen, aki megfelelő edzői papírokkal rendelkezik ahhoz, hogy a Mainz elleni, vasárnapi bajnokin leülhessen a Hertha kispadjára – amit tehát a történtek ellenére is megtartanak.

A klub közleménye szerint a helyi egészségügyi hatóságokkal való konzultációt követően a csapat játékosai, az edzői team és a csapatvezetés tagjai április 28-ig önkéntes és közös izolációba vonulnak, hogy így az edzések folytatódhassanak és ne kelljen meccseket elhalasztani.

Az elkövetkező időszakban a Herthánál „minden megtesznek azért, hogy az izolációban lévők között csökkentsék a kontaktok számát és napi PCR-tesztek elvégzésével próbálják növelni a biztonságot” – áll a klub közleményében.

A kiesés elleni küzdelemben rendkívül fontos találkozó előtt bukkant fel a vírus a berlini csapatnál, hiszen vasárnap este a közvetlen riválisnak számító, Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz otthonába látogat a Hertha.

A berlini klubnál korábban Rune Jarstein kapus kapta el a koronavírust.

Legfrissebb hírek

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18

Dárdai Márton: Már a nyáron megcéloztuk a Bundesligát

Légiósok
2025.12.12. 07:24

Német Kupa: Dárdai Márton gólpasszt adott, a Hertha hat gólt lőve jutott tovább

Német labdarúgás
2025.12.02. 20:20

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17
Ezek is érdekelhetik