Hertha: a hajrában nem számíthat egyik alapemberére Dárdai

2021.05.07. 15:47
Mattéo Guendouzi lábközépcsont-törést szenvedett a Hertha BSC csütörtöki bajnoki mérkőzésén, így a berlini labdarúgócsapatot irányító Dárdai Pál nem számíthat a játékára az idény hajrájában – írja az MTI.

A Hertha pénteken közösségi oldalán adott tájékoztatást a futballista állapotáról. Ezek szerint az orvosi vizsgálatok megerősítették a korábbi feltételezéseket, miszerint Guendouzi töréses sérülést szenvedett, és az idény további mérkőzésein már nem állhat a csapat és a szakmai stáb rendelkezésére.


A kiesés elől menekülő Hertha a Sallai Rolandot is soraiban tudó Freiburgot látta vendégül – és győzte le 3–0-ra –, a francia középpályás már az első félidőben megsérült. Ápolását követően azonban még a pályán maradt, és megpróbálkozott a játékkal, ám végül a szünet előtt le kellett őt cserélni. Amikor a berliniek jelezték a cserét, Guendouzi ahelyett, hogy levonult volna a pályáról és átadta volna helyét a világbajnok Sami Khedirának, leült a fűre, így időhúzásért sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

A 22 éves, korosztályos francia válogatott labdarúgót a Hertha a 2020–2021-es szezonra vette kölcsön az Arsenaltól. Viszont még nem biztos, hogy visszatér az angol klubhoz, a német sajtó ugyanis nem tartja kizártnak, hogy a Herthánál marad, ahol alapembernek számított az idényben.

Dárdai Pál január végén tért vissza a berlini felnőttcsapat kispadjára. Együttese gyenge szezont produkál, az elmúlt hónapokban egyértelműen kirajzolódott már, hogy komoly küzdelmet kell folytatnia a bennmaradásért. A Hertha a csapatot sújtó koronavírus-fertőzések miatt több hetet kihagyott, és hétfőn, a Mainz ellen idegenben elért 1–1-es döntetlennel tért vissza a pályára. Csütörtöki győzelmével a tabellán elmozdult a kieső pozícióból, és a 14. helyen áll, s van még egy elhalasztott meccse, amelyen a már biztos kieső Schalkéval találkozik. Azon kívül még közvetlen riválisaival, a Bielefelddel (16.) és a Kölnnel (17.) egyaránt otthon, míg a Hoffenheimmel (11.) idegenben mérkőzik.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Hertha–Freiburg 3–0 (2–0)
Berlin,Olimpiai Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Cortus
Hertha:Schwolow – Boyata (N. Stark, 75.), Alderete, Torunarigha – Pekarík, Ascacíbar, Guendouzi (S. Khedira, 39.), Dilrosun (Cunha, 62.) – Darida (Zeefuik, 75.) – Piatek (J. Córdoba, 62.), Radonjics.Vezetőedző:Dárdai Pál
Freiburg:F. Müller – Lienhart, Schlotterbeck (Grifo, a szünetben), Gulde – J. Schmid, B. Santamaria (Keitel, a szünetben), Höfler, Günter – Sallai (Jong Vu Jong, 83.), Demirovic (Til, 86.), Höler (N. Petersen, 70.).Vezetőedző:Christian Streich
Gólszerző:Piatek (13.), Pekarík (22.), Radonjics (85.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München31225486–40+4671
2. RB Leipzig31197555–25+3064
3. Wolfsburg31169654–32+2257
4. Eintracht Frankfurt311511562–47+1556
5. Borussia Dortmund311741066–42+2455
6. Bayer Leverkusen31148951–35+1650
7. Mönchengladbach311210959–46+1346
8. Union Berlin311113747–38+946
9. Freiburg311181245–46–141
10. VfB Stuttgart311091252–51+139
11. Hoffenheim31991345–50–536
12. Mainz31981434–50–1635
13. Augsburg31961631–47–1633
14. Hertha30791438–49–1130
15. Werder Bremen31791534–51–1730
16. Arminia Bielefeld31861723–51–2830
17. 1. FC Köln31781632–56–2429
18. Schalke30272118–76–5813

(MTI)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
22 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40