Német Kupa: eltörött a mécses a visszavonuló dortmundinál – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.14. 16:27
null
Nincsenek szavak (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Borussia Dortmund 4–1-re legyőzte a Leipziget a labdarúgó Német Kupa döntőjében. A lefújás után hatalmas ünneplés vette kezdetét, és megható pillanatoknak lehettünk szemtanúi, amikor Lukasz Piszczeknél boldogságában eltörött a mécses.

 

A 35 éves lengyel válogatott védő az idény végén visszavonul, így nem csoda, hogy megkönnyezte az utolsó kupasikerét. Lukasz Piszczek 11 éve erősíti a Dortmundot, amelyben két bajnoki cím mellett három Német Kupa- és két német Szuperkupa-győzelmet számlálhat, valamint tagja volt a Bajnokok Ligájában finalista gárdának is 2013-ban. A játékostársakkal való kapcsolatáról pedig mindent elárul, ahogyan körbevették őt a győzelem után, és a levegőbe dobálták.


NÉMET KUPA
DÖNTŐ
RB Leipzig–Dortmund 1–4 (0–3)

Berlin, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Brych
Leipzig: Gulácsi – Mukiele (Laimer, 62.), Klostermann, Upamecano, Halstenberg – Kampl (Forsberg, 62.), Sabitzer, Haidara (Heinrichs, 70.), Olmo – Sörloth (Poulsen, a szünetben), Hvang Hi Csan (Nkunku, a szünetben). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Dortmund: Bürki – Piszczek, Akanji, Hummels, R. Guerreiro – Bellingham (Th. Hazard, a szünetben), Can – Reus (Brandt, 90+1.), Dahoud (Delaney, 74.), Sancho (Meunier, 89.) – Haaland (G. Reina, 90+1.). Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző: Olmo (71.), ill. Sancho (16., 45+1.), Haaland (28., 87.)

 


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35
Ezek is érdekelhetik