Bayern München: meghosszabbították a kameruni támadó szerződését

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 14:57
null
Eric Maxim Choupo-Moting 32 tétmérkőzésen kilenc gólt jegyzett az elmúlt idényben (Fotó: AFP)
A Bayern München hivatalos oldalán bejelentette, hogy 2023-ig meghosszabbította Eric Maxim Choupo-Moting szerződését. A kameruni támadó 2020-ban került a bajor együtteshez, szerződése június végén járt volna el.

 

„Boldogok vagyunk, hogy Maxim további két évre velünk marad. Nagyon fontos játékos nekünk, az elmúlt idényben is jól teljesített és sok gólt szerzett. Számos pozícióban alkalmazható, jó technikával és sok tapasztalattal rendelkezik. Amellett, hogy játékosként is kiváló, emberként is alappillére a csapatunknak” – nyilatkozta a klub honlapjának az együttes sportigazgatója, Hasan Salihamidzic.

Eric Maxim Choupo-Moting a szerződéshosszabbítás után elmondta, büszke arra, hogy a Bayern München játékosa lehet, hiszen Németország legkülönlegesebb csapatában játszhat. „Az első évem nagyszerű volt, a pályán és azon kívül is egyaránt. Szeretném folytatni a csapattal az elmúlt évek sikereit, és szeretnék eljutni a Német Kupa döntőjébe, valamint a Bajnokok Ligáját is megnyerném.”

A 32 éves kameruni támadó az elmúlt idényben 32 tétmérkőzésen kilenc alkalommal szerzett gólt.



Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik