Bundesliga: A Hertha nem kísérleti labor, fehér egerekkel – Dárdai

V. J.V. J.
2021.09.23. 17:18
null
Dárdai Pál (Fotó: AFP)
Az edzőként 200. tétmérkőzésére készülő Dárdai Pál a szombati RB Leipzig–Hertha összecsapás előtt sajtótájékoztatón osztotta meg várakozásait – számolt be a Kicker.

 

A legutóbbi két bajnokiját megnyerő Hertha szombaton délután látogat a szászországiak otthonába. Dárdai Pál dolgát továbbra is nehezíti a csapat összeállítása során Dedryck Boyata, Jordan Tourarigha és Lukas Klünter sérülése, valamint Dárdai Márton és Linus Gechter nem tökéletes fizikai állapota.

Mivel több védőjátékos sem bevehető, a sajtótájékoztatón felmerült, hogy a Hertha felhagyhatna az előző mérkőzéseken alkalmazott felállásával.

„A fiúk jobban érzik magukat, ha ötfős védősorral játszunk – jelentette ki Dárdai. –Hat hetes felkészülési időnk volt, most nem állhatunk neki mindenfélét kipróbálni. Négyvédős rendszerben sok gólt kaptunk. A Hertha nem egy kísérleti labor, fehér egerekkel."

Dárdai a védelem stabilitásának megőrzésével készül csapatával a számos klasszissal teletűzdelt a RB Leipzig otthonába, elmondása szerint tisztelettel, de félelem nélkül.

„Nincs nagy szánk, de fegyelmezett, szorgalmas csapat vagyunk˜” – jellemezte csapatát a magyar tréner.

A holnapi Nemzeti Sportban interjút olvashat az edzőként 200. tétmérkőzésére készülő Dárdai Pállal.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ

Szombat, 15.30: RB Leipzig–Hertha BSC (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 4 1 – 20–4 +16 13
2. Wolfsburg 5 4 1 – 7–2 +5 13
3. Borussia Dortmund 5 4 – 1 17–11 +6 12
4. Bayer Leverkusen 5 3 1 1 15–7 +8 10
5. Mainz 5 3 1 1 6–2 +4 10
6. Freiburg 5 2 3 – 6–4 +2 9
7. 1. FC Köln 5 2 2 1 9–7 +2 8
8. Union Berlin 5 1 3 1 7–8 –1 6
9. Hertha 5 2 – 3 7–12 –5 6
10. Hoffenheim 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Augsburg 5 1 2 2 2–8 –6 5
12. RB Leipzig 5 1 1 3 6–7 –1 4
13. Arminia Bielefeld 5 – 4 1 3–5 –2 4
14. VfB Stuttgart 5 1 1 3 9–12 –3 4
15. Eintracht Frankfurt 5 – 4 1 5–8 –3 4
16. Mönchengladbach 5 1 1 3 5–9 –4 4
17. Bochum 5 1 – 4 4–13 –9 3
18. Greuther Fürth5–143–13–101
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
9 órája

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Willi Orbánék emberhátrányban fordítottak, az Eintracht is továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.10.27. 20:10

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42