Bundesliga: a Mainz úgy tervez, Szalai bevethető lesz a hétvégén

2021.09.07. 09:52
null
Szalai Ádámnak valószínűleg nem kell kihagynia a Mainz következő meccsét (Fotó: AFP)
A pozitív koronavírusteszt miatt karanténba került Szalai Ádám minden bizonnyal pályára léphet szombaton a Mainz  bajnoki mérkőzésén – számolt be róla a Bild.

 

Szombaton derült ki, hogy a 33 esztendős csatár tesztje pozitív lett, ezért Szalai nem állhatott Marco Rossi rendelkezésére a vasárnapi, Albánia elleni világbajnoki selejtezőn, amelyet a magyar válogatott 1–0-ra elvesztett. Egyelőre nem tudni, a Mainz futballistája kihagyja-e a szerdai, Andorra elleni összecsapást is.

Azóta Szalai két negatív tesztet produkált, a Bild szerint a mainziak úgy vélik, a magyar futballista legkésőbb csütörtökön visszatér Németországba, így két nappal később szerepet kaphat a Hoffenheim–Mainz Bundesliga-találkozón.

Szalai a mostani idényben két bajnoki és egy Német Kupa-mérkőzésen játszott klubjában, a Greuther Fürth ellen gólt szerzett a legutóbbi Bundesliga-fordulóban.

A tabellán az 5. helyen álló Mainz szombaton 15.30-kor a 9. Hoffenheim vendégeként lép pályára.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
7 órája

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Győzött Stuttgartban, és megúszta a blamát a Gladbach

Német labdarúgás
2026.10.23. 22:25