Bundesliga: Ha szerzel néhány pontot, kicsit már bátrabb vagy – Dárdai

2021.09.20. 18:08
null
Nagy kihívás vár szombaton Dárdai Pálékra (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál fokozott optimizmussal készül csapata soron következő, RB Leipzig elleni szombati mérkőzésére – derül ki a Berliner Zeitung cikkéből.

 

Mint ismert, a Hertha BSC előző, pénteki bajnokiját hátrányból fordítva nyerte meg a Greuther Fürth ellen (2–1), ezzel a pocsék módon, három vereséggel indított idényben sorozatban második alkalommal gyűjtötte be a három pontot.

Dárdai Pál játékosai hétfőn két pihenőnapot követően álltak ismét edzésbe, hogy felkészüljenek a csapat előtt álló következő megmérettetésre: szombaton a többek között Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán által erősített Lipcsébe látogatnak a berliniek.

„Ha szerzel néhány pontot, kicsit már bátrabb vagy” – mondta csapata idénybeli teljesítményére utalva Dárdai, aki azt is elmondta, elsősorban a csapategységben lát előrelépést eddigi munkája során.

„Tavaly annyira eltértek játékosaink elképzelései, hogy nehéz volt őket egy gárdává összegyúrni. Most már csapatunk van. Együtt haladunk egy úton és azon is kell maradnunk” – jelentette ki a magyar tréner.

A Leipzig elleni sikerhez Dárdai szerint csapatának gyors támadókra van szűksége, akikkel remek kontratámadásokat lehet majd vezetni. Így vélhetően a kezdőben kaphat helyet a fiatal Jurgen Ekkelenkamp is, aki a Fürth ellen – debütáló mérkőzésén – Dárdai Márton szögletéből fejjel szerezte meg a Hertha egyenlítő gólját.

„Szükségünk lesz rá” – mondta a hollandról Dárdai, aki hozzátette: a végső döntést persze csak a heti edzéseket követően, a mérkőzés előtt hozza majd meg.

NÉMET BUNDESLIGA
6. FORDULÓ

Szombat, 15.30: RB Leipzig–Hertha BSC (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 4 1 – 20–4 +16 13
2. Wolfsburg 5 4 1 – 7–2 +5 13
3. Borussia Dortmund 5 4 – 1 17–11 +6 12
4. Bayer Leverkusen 5 3 1 1 15–7 +8 10
5. Mainz 5 3 1 1 6–2 +4 10
6. Freiburg 5 2 3 – 6–4 +2 9
7. 1. FC Köln 5 2 2 1 9–7 +2 8
8. Union Berlin 5 1 3 1 7–8 –1 6
9. Hertha 5 2 – 3 7–12 –5 6
10. Hoffenheim 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Augsburg 5 1 2 2 2–8 –6 5
12. RB Leipzig 5 1 1 3 6–7 –1 4
13. Arminia Bielefeld 5 – 4 1 3–5 –2 4
14. VfB Stuttgart 5 1 1 3 9–12 –3 4
15. Eintracht Frankfurt 5 – 4 1 5–8 –3 4
16. Mönchengladbach 5 1 1 3 5–9 –4 4
17. Bochum 5 1 – 4 4–13 –9 3
18. Greuther Fürth5–143–13–101
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
9 órája

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42