Hertha: „Kiállok az edzőm mellett, nagyszerű szakember” – Serdar Dárdairól

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 09:45
null
Suat Serdar kiáll Dárdai Pál mellett (Fotó: AFP)
A Hertha BSC az RB Leipzig elleni 6–0-s vereséget követően hazai pályán 2–1-re kikapott a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgtól. A mérkőzés után Fredi Bobic, a klub sportigazgatója elmondta, a játék képével elégedett volt, de az eredménnyel egyáltalán nem.

 

„A teljesítmény, valamint a játékosok hozzáállása összességében megfelelő volt. Rengeteg pozitív dolgot láttam, még akkor is, ha az eredmény nem ezt tükrözi. Ennek ellenére nem vagyok elégedett, hiszen utálom a vereséget” nyilatkozta a mérkőzést követően Fredi Bobic.

Dárdai Pál a találkozó után elmondta, továbbra is keményen kell dolgozniuk, és az edzésen gyakorolt elemeket a mérkőzéseken is alkalmazniuk kell. Ha ez sikerül, akkor ismét győzelmet ünnepelhetnek.

„Nincs mit fényezni ezen a mérkőzésen, teljesen egyszerű gólok miatt kaptunk ki
– idézi a magyar szakembert a Kicker.– A lehetőségeink megvoltak, de nem használtuk ki azokat.”

Hozzátette, hogy az RB Leipzig elleni hatgólos vereség miatt a játékosokon érződött, hogy nem a legmagabiztosabbak.

A berliniek középpályása, Suat Serdar is elmondta, nem történhetett volna meg az, hogy két szöglet után is gólt kapjanak. „Kiállok az edzőm mellett. Nagyszerű szakember, aki mindig bátorít engem” – mondta a német válogatott arról, hogy szerinte Dárdaival kellene-e folytatnia a Herthának.

A német Sky Sports szakértője, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus szerint Edin Terzic lehet Dárdai Pál utódja, amennyiben távozna a berliniek első csapatának kispadjáról. „Feltételezem, hogy ezen a héten már történt valami, de azt belső információkból tudom, hogy találkoztak már Terziccsel.”

A Hertha BSC jelenleg hat ponttal a tabella 13. helyén áll. A csapat a válogatott mérkőzések miatt beiktatott bajnoki szünet után, október 16-án az Eintracht Frankfurt vendégeként lép pályára a Bundesligában.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Borussia Dortmund–Augsburg 2–1
(Guerreiro 10. – 11-esből, Brandt 51., ill. Zeqiri 35.)
Hertha BSC–Freiburg 1–2 (Piatek 70., ill. Lienhart 17., Petersen 78.)
VfB Stuttgart–Hoffenheim 3–1 (M. Kempf 18., Mavropanosz 60., Massimo 81., ill. J. Larsen 84.)
Wolfsburg–Borussia Mönchengladbach 1–3 (Waldschmidt 25., ill. Embolo 5., Hofmann 7., Scally 90+5.)
RB Leipzig–Bochum 3–0 (André Silva 70., Nkunku 73., 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 6 5 1 23– 5 +18 16
2. Borussia Dortmund 7 5 2 19–13 +6 15
3. Freiburg 7 4 3 11– 5 +6 15
4. Bayer Leverkusen 6 4 1 1 16– 7 +9 13
5. Wolfsburg 7 4 1 2 9– 8 +1 13
6. 1. FC Köln 7 3 3 1 11– 8 +3 12
7. RB Leipzig 7 3 1 3 15– 7 +8 10
8. Mainz 6 3 1 2 6– 3 +3 10
9. Mönchengladbach 7 3 1 3 9–10 –1 10
10. Union Berlin 6 2 3 1 8– 8 0 9
11. Hoffenheim 7 2 2 3 12–11 +1 8
12. VfB Stuttgart 7 2 2 3 12–13 –1 8
13. Hertha BSC
7 2 5 8–20 –12 6
14. Eintracht Frankfurt 6 5 1 6– 9 –3 5
15. Augsburg 7 1 2 4 3–13 –10 5
16. Arminia Bielefeld 6 4 2 3– 6 –3 4
17. Bochum 7 1 1 5 4–16 –12 4
18. Greuther Fürth 7 1 6 4–17 –13 1
Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
14 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17
Ezek is érdekelhetik