Hertha BSC: Dárdai sorsán a győzelem sem változtatott volna

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 16:28
null
Dárdai sorsa már nem függött az Augsburg elleni meccstől (Fotó: AFP)
Alighanem az Union elleni városi rangadó pecsételte meg Dárdai Pál sorsát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztján. A berlini klub trénerének menesztéséről Fredi Bobic sportigazgató beszélt a bz-berlin.de oldalnak.

 

„Az Union elleni bajnoki sok mindre rávilágított – mondta Bobic. – Arra is, hogy miként tervezzünk a következő hetekre, hónapokra, évekre.”

A 2–0-s Union-győzelemmel záruló találkozó után még nem rúgták ki azonnal Dárdait, noha Bobic szavai arra utalnak, hogy a magyar tréner sorsa már ekkor eldőlt. Az Augsburg elleni 1–1 után – a berliniek az utolsó pillanatokban kapott góllal buktak el két pontot – viszont a klub ténylegesen be is jelentette, hogy megválik Dárdaitól.

„Nem hiszem, hogy a győzelem vagy a vereség változtatott volna bármin is. Ha nyertünk volna egy nullára, a döntés ugyanez marad. Ez számomra teljesen világos volt. Az edző feladata, hogy jobbá tegye a játékosokat, hogy lássuk a fejlődést. Nem éreztem, hogy olyan sok területen fejlődtünk volna.”

A 13 forduló alatt szerzett 14 pont hatására Fredi Bobic elköszönt Dárdai Páltól. A bz-berlin.de cikke megemlíti, hogy nem teljesen volt meg a bizalom a felek között. A nyáron Dárdai kívánságait nem igazán teljesítették, és jelentős csapást jelentett, a gólerős trió, Matheus Cunha, Jhon Córdoba és Dodi Lukébakio távozását nem kompenzálták.

Ami a Bobic és Dárdai „elbocsátó társalgását” illeti, Bobic kijelentette, hogy „barátságosan, nyíltan beszélgettünk. Nem tartott túl sokáig, és természetesen ő is csalódott volt. Tisztelettel megköszöntem a munkáját.”

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08
Ezek is érdekelhetik