Bundesliga: a Hoffenheim Dárdairól egyeztetett, de a BVB is érdeklődik – sajtóhír

2022.05.10. 20:08
null
Sajtóhírek szerint a Hoffenheim Dárdai Mártonról egyeztetett, de a BVB is szívesen látná a fiatal védőt (Fotó: AFP)
A német Sky Sports információi szerint a Hoffenheim élénken érdeklődik a szintén a német Bundesligában szereplő Hertha BSC német utánpótlás-válogatott védője, Dárdai Márton iránt. A TSG és a Bild úgy tudja, a sinsheimieken kívül négy csapat, a Dortmund, az RB Leipzig, a Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt is szívesen szerződtetné a 20 éves tehetséget.

 

Ötvenöt kapott góljával a Hoffenheim jelenleg a leggyengébben védekező csapat a tabella első felében (mindössze négy Bundesliga-együttes kapott több gólt nála). Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy az évadot nagyszerűen kezdő klub végül nem ér oda a nemzetközi kupaporondot jelentő helyek egyikére sem.

Nem csoda, hogy a Hoffenheim sportigazgatója, Alexander Rosen hétfőn arról beszélt a Kickernek, hogy a nyári átigazolási időszakban meg akarja erősíteni a védelmet.

A Sky információi szerint Dárdai Pál fia, Márton is ott van Rosen jelöltjei között, sőt, a német transzferguru, Marc Behrenbeck úgy tudja, hogy tárgyalások is folytak a védő ügyében, akit hosszú, 2025-ig szóló szerződés köt a berliniekhez.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

„Dárdai mindennap keresett, hogy váltsak” – így hagyta el Reese a Herthát

Német labdarúgás
2026.06.18. 14:13

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05
Ezek is érdekelhetik