Bundesliga: Szoboszlai Dominikot két mérkőzésre eltiltották

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.15. 17:43
null
Szoboszlai kétmeccses eltiltást kapott (Fotó: AFP)
Két bajnoki mérkőzésre eltiltották Szoboszlai Dominikot, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgóját, akit szombaton az 1. FC Köln elleni mérkőzés első félidejének hosszabbításában állítottak ki.

 

A német szövetség hétfőn hozta meg fegyelmi döntését, amelyet a játékos elfogadott, ezért kihagyja az Union Berlin és a Wolfsburg elleni meccset a Bundesligában.

A 24-szeres válogatott szélső a felezővonal közelében cselezett, Florian Kainz pedig a mezénél fogva visszahúzta. Benjamin Brand játékvezető a sípjába fújt, szabadrúgást ítélt a házigazda lipcsei csapatnak, Kainz ennek ellenére nem engedte el Szoboszlai mezét, aki hátra lendítette bal karját, és eltalálta ellenfele nyakát, ezért kapott piros lapot, felnőtt pályafutása során először.

A mérkőzés 2–2-es döntetlenre végződött, a lipcseieknél Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a találkozót.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2 órája

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
12 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
23 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik