Leipzig: Gulácsi sérülése miatt még január előtt kapus érkezhet

Vágólapra másolva!
2022.10.07. 21:59
null
Norvég válogatott kapus érkezhet Lipcsébe (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, vasárnap Innsbruckban operálják meg Gulácsi Pétert, aki szerdán az RB Leipzig–Celtic (3–1) labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg. Kiderült az is: a kapuvédő sérülése miatt még január előtt kapust igazolhat a lipcsei klub.

 

Marco Rose vezetőedző pénteken azt mondta: lehet, hogy új kapus után kell nézniük, mert Gulácsi hosszú időre dőlt ki.

„Nem fogjuk elsietni a dolgokat. Olyasvalakinek kell lennie, aki ide illik, aki itt akar lenni, aki ismeri és érti a szerepét” – tette hozzá Rose, aki megdicsérte a Gulácsi helyére a Celtic ellen beálló Janis Blaswichot.

„Janis bejött, és kiváló munkát végzett” – jegyezte meg. A tréner szerint a csapatnak valaki másra, egy tapasztaltabb cserekapusra lenne szüksége, mint a sorban következő 18 éves Jonas Nickisch.

Sajtóinformációk szerint a lipcseiek egyik kiszemeltje a 32 esztendős norvég Örjan Nyland, aki nyáron távozott az angol Readingtől, és azóta szabadon igazolható. A 39-szeres válogatott hálóőr 2015 és 2018 között már védett a Bundesliga első, illetve másodosztályában érdekelt Ingolstadtban.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
7 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
9 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik