Németország: a német szurkolók szerint nem javult a viszonyuk a rendőrséggel

MTI/B. A.MTI/B. A.
2022.12.25. 16:26
null
Továbbra sem javult a német labdarúgó-szurkolók viszonya a rendőrséggel (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-szurkolók jogvédő szervezete szerint a koronavírus-járvány után sem javult a viszonyuk a rendőrséggel.

„Semmi javulást nem tapasztalunk a rendőrség részéről, bár volt elég idejük a dolgok újragondolásra, a szurkolók pedig megmutatták, hogy felelősen viselkednek” – nyilatkozta Oliver Wiebe, a Dachverband der Fanhilfen e.V. egyik vezetője.

Hozzátette, szerintük aránytalanok a rendőrség biztonsági intézkedései a mérkőzések előtt és alatt. Példaként említette, hogy egyre több, és egyre jobban felfegyverzett rendőr kíséri a szurkolókat, akiket csúcstechnológiás kamerák is figyelnek.

„Ami a bánásmódot illeti, nem lenne szabad különbséget tenni a stadionba látogatók és a koncertre látogatók között. Aki egy koncertre érkezik, azt nem veszik körbe rendőrök, és nem figyelik folyamatosan kamerákkal. És egyetlen koncertterem előtt sincs vízágyú” – magyarázta Wiebe.

Hangsúlyozta, a rendőröket le kell fegyverezni, hogy megoldódjon a szurkolók és a rendőrség közötti konfliktus.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Szendrei Ákos: A győzelem a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 11:07

Labdarúgás: ismét legyőzte Moldovát az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.03.29. 10:57

Wirtz brillírozott, a német válogatott svájci győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 22:40

Az orosz és a montenegrói válogatott is győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 19:55

Felix Magath szerint Neuer egy szinten van Messivel és Ronaldóval

Német labdarúgás
2026.03.27. 11:44

NS-képeslap: villanyfényes mérkőzések a pályán

Minden más foci
2026.03.26. 10:10
Ezek is érdekelhetik