RB Leipzig: a sportigazgató szerint nem lehetetlen a bajnoki cím elérése

2022.12.21. 12:28
null
Szoboszlaiék a Bayernnel találkoznak legközelebb a Bundesligában (Fotó: AFP)
Max Eberl, a három magyar futballistát is foglalkoztató RB Leipzig új sportigazgatója szerint nem elképzelhetetlen, hogy a csapat megnyerje a német bajnokságot.


„A három nagy közül a Bayern München mérföldekkel előrébb tart, mert több évtizedes munkával anyagilag is előnyt kovácsolt magának. A Lipcsének és a Dortmundnak is ezt kell tennie” – mondta a szakember a Sport Bildnek.

Hozzátette: tisztában van azzal, hogy a sikerhez szerencse is kell.

„Ha az ember valami különlegest akar elérni, ahhoz sok mindennek össze kell jönnie. De a futballban ezzel együtt az a szép, hogy érdemes harcolni, még ha kicsinek is tűnik az esély” – fogalmazott a 49 éves Eberl.

A Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig – amely jelenleg harmadik a Bundesliga tabelláján – a világbajnoki szünet után, január 20-án éppen a címvédő és listavezető Bayernt látja vendégül.

Eberl az interjúban hangsúlyozta, a céljuk elsősorban az, hogy tehetségeket találjanak és a klubhoz csábítsák őket.

„A Lipcse ezeknek a futballistáknak tud sokat kínálni: nemcsak anyagi lehetőségeket, hanem játékperceket, perspektívát, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek, és trófeákat nyerhetnek” – mondta a hónap elején munkába állt új sportigazgató.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
8 órája

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 12:49

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 07:55

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00
Ezek is érdekelhetik