Hertha: „Eltemetjük a Nagyvárosi Klubot” – bemutatták az új befektetőket

M. B.M. B.
2023.03.13. 20:32
null
Új időszámítás vette kezdetét a Herthánál (Fotó: Getty Images)
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az amerikai 777 Partners fogja átvenni a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC részvényeinek nagyobb részét.

 

A Kicker értesülései igaznak bizonyultak: a berlini klub a mai napon sajtótájékoztatón jelentette be a Lars Windhorst korábbi tulajdonos helyét átvevő amerikai befektetők érkezését.

„Gyönyörű nap a mai a Hertha BSC-nek – mondta a sajtótájékoztatón Kay Bernstein klubelnök. – Ma örökre levakarjuk és eltemetjük a »Nagyvárosi Klub« bélyeget. Békében akarjuk folytatni a munkát. Hálásak vagyunk a 777 Partnersnek az elkötelezettségéért, függetlenül a bajnoki osztálytól, ahol szereplünk. Realisták vagyunk, és nem az a célunk, hogy légvárakat építsünk.”

A Bernstein által emlegetett jelző Windhorst korábbi tulajdonos érkezése után ragadt a berlini együttesre, miután a megalomán üzletember 2019 óta több mint 300 millió eurót ölt a csapatba, de a befektetett pénzösszeg nem köszönt vissza sportszakmai eredményekben.

„Köszönöm Bernstein úrnak és csapatának a példás együttműködést. Amennyire a családom engedi, jelen leszek a klub életében, mert szeretem Berlint” – mondta Josh Wander, a 777 Partners vezérigazgatója.

Mint ismert, a 777 Partners az első két évben 100 millió eurót fog a Herthába befektetni, ebből az első részletet 35 millió euró értékben – az amerikai cég ezzel biztosítja a 2022–2023-as pénzügyi év első felében 44.6 millió eurós veszteséget termelő klub élvonalbeli licencét.

 


 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
2026.04.07. 13:07

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Gulácsi Péter is tagja a Brémába utazó lipcsei keretnek

Német labdarúgás
2026.04.03. 18:32

A bosnyákok kijutása után Demirovic fizeti a stuttgarti szurkolók sörét

Német labdarúgás
2026.04.02. 10:42

Király Gábor: Jó látni, mennyien hisznek a magyar futballban

Magyar válogatott
2026.04.01. 06:41

Óriási csavar után megkerült a Füchse Berlin ellopottnak hitt bajnoki serlege

Kézilabda
2026.03.24. 15:52

Bundesliga: a Dortmund megnevezte új sportigazgatóját – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.23. 16:40

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga-forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.03.23. 13:05
Ezek is érdekelhetik