Bundesliga: Úgy nézünk ki, mintha 80 meccset játszottunk volna az idényben – Tuchel

2023.04.22. 20:22
null
Thomas Tuchel szerint a Bayern játékosai kimerültek (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Bayern München előnyből kapott ki 3–1-re a Mainztól a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában. A mérkőzés után a bajorok nemrég kinevezett új vezetőedzője, Thomas Tuchel arról beszélt, hogy csapata kimerültnek tűnik.

 

„Kimerültnek tűnünk. Úgy nézünk ki, mintha nyolcvan meccset játszottunk volna ebben az idényben. Nem tudunk mindig hibátlan futballt játszani, a mérkőzések és a pontok pedig úgy csúsznak ki a kezeink közül, mint a homok” – mondta a mérkőzés után Thomas Tuchel, aki a Bayern München szakvezetőjeként első hét mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni két döntetlen és három vereség mellett, ezzel az új vezetőedzőnek már több veresége van ebben az idényben, mint elődjének, Julian Nagelsmannak.

Ráadásul a Bayernnel legutóbb öt évvel ezelőtt, 2018-ban fordult elő, hogy négy egymást követő mérkőzése közül egyiket sem tudta megnyerni.



 

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Mainz–Bayern München 3–1
(Ajourqe 65., Barreiro 73., Aarón Martín 79., ill. Mané 29.)
Hoffenheim–1. FC Köln 1–3 (Dollberg 90+4., ill. Kainz 18. – 11-esből, Selke 39., Thielmann 90+2.)
Bochum–Wolfsburg 1–5 (Broschinski 68., ill. Svanberg 10., 56., Kaminski 21., Wimmer 33., Waldschmidt 77.)

Hertha BSC–Werder Bremen 2–4 (Ngankam 68., Lukebakio 79. – 11-esből, ill. Ducksch 6., 27., 51., Weiser 63.) tudósítás itt!

Később
18.30:
Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap
15.30: Freiburg–Schalke (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
19.30: Borussia Mönchengladbach–Union Berlin (Tv: Arena4)
Pénteken játszották
Augsburg–VfB Stuttgart 1–1
(Beljo 8., ill. Endo 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 29 17 8 4 79–33 +46 59
2. Borussia Dortmund 28 18 3 7 62–39 +23 57
3. Union Berlin 28 15 7 6 43–31 +12 52
4. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
5. Freiburg 28 14 8 6 41–37 +4 50
6. Mainz 29 12 9 8 49–40 +9 45
7. Bayer Leverkusen 28 13 5 10 51–41 +10 44
8. Wolfsburg 29 11 10 8 51–37 +14 43
9. Eintracht Frankfurt 28 11 9 8 49–41 +8 42
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 29 8 11 10 40–47 –7 35
12. Werder Bremen 29 10 5 14 47–56 –9 35
13. Augsburg 29 8 6 15 38–54 –16 30
14. Hoffenheim 29 8 5 16 39–50 –11 29
15. Bochum 29 8 3 18 32–66 –34 27
16. VfB Stuttgart 29 5 10 14 36–51 –15 25
17. Schalke 28 5 9 14 26–52 –26 24
18. Hertha 29 5 7 17 35–59 –24 22

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
2026.05.18. 11:46

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Neuer szerződést hosszabbít, vb-szereplése sem zárható ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.13. 13:10

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10
Ezek is érdekelhetik