Videó: Dárdai Pál családi tragédiájával példálózott a Schalke elleni győzelem után

D. S. B.D. S. B.
2023.10.10. 13:03
null
Dárdai Pál családi tragédiájával példálozott a Hertha Schalke elleni sikere után (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC többek között Dárdai Márton gólpasszának köszönhetően 2–1-re nyert a Schalke vendégeként a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 9. fordulójában. A mérkőzés után a berliniek magyar vezetőedzője, Dárdai Pál elárulta, miért cserélte le a fejsérülést szenvedő holland jobbhátvédjét, Deyovaisio Zeefuikot.

„Magán Deyón (Deyovaisio Zeefuik) kívül mindenki azt mondta, hogy cseréljük le. Ő jól érezte magát, de én ezzel óvatos vagyok” – mondta a mérkőzés után Dárdai Pál, aki 2002-ben veszítette el testvérét, Dárdai Balázst, aki az NB III-as Barcs játékosaként a pályán, édesapja, idősebb Dárdai Pál kezei között hunyt el.

„Ismeritek az öcsém sorsát, aki a pályán halt meg, apánk kezei között. Ezért nem szeretem az ilyesmit, az ember a legfontosabb, és hogy mindkét játékos egészséges” – tette hozzá a Hertha magyar vezetőedzője, aki a mérkőzéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, megérdemelt és fontos győzelmet arattak egy nagyszerű hangulatú találkozón.

„Sorsdöntőnek neveztem a meccset, amelyen látni akartam, hogy újabb lépést tettünk előre, így is történt. Dicséretet érdemel a csapat azért, amennyit előrelépett múlt hét óta, de van még mit tanulnunk” – jegyezte meg Dárdai Pál.

 

NÉMET 2. BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Schalke–Hertha BSC 1–2
(Kabadayi 80., ill. Prevljak 41., Reese 51.)
Hertha: Dárdai Bence kispados volt, Dárdai Márton kezdett, gólpasszt adott, és a 70. percben lecserélték, míg ifj. Dárdai Pál sérülés miatt nem volt a keret tagja.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16